kapubanner for mobile

ÉVOSZ: 15 ezer építőmunkás számolhat elbocsátással

Az építőipari megrendelések tíz százalékos visszaesésére lehet számítani. A legálisan foglalkoztatottak száma a tavalyi 12 ezres esés után az idén 15 ezer fővel csappanhat meg, az infláció miatti bevételkiesés és a lánctartozások fokozódása után a tömeges csődök jönnek majd - írta a csütörtöki Magyar Nemzet.

A Magyar Nemzetnek nyilatkozó Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szövetségének (ÉVOSZ) alelnöke kifejtette, a mostani válság és a 2006 óta tartó folyamatos visszaesés együttes hatására két év alatt 25 százalékkal, vagyis a 2003-as szintre mérséklődik az ágazat termelése. A szakember szerint száz vállalkozásból 98 hitelből működik, a likviditási problémákat pedig fokozza, hogy drágultak a hitelek, emelkedtek a banki költségek, és mindemellett nehezebb kölcsönhöz jutni.

A banki finanszírozás visszaszorulásával a lánctartozások száma minden valószínűség szerint tovább növekszik majd. A "bent ragadt" számlák összértéke - a szakember becslései alapján - 400 milliárd forintra rúg, ám ennek jó, ha a felét kifizetik az adósok. A hitelek elapadását ellensúlyozhatnák a nemzetgazdasági beruházások, ám ezek számottevő megjelenésére 2009 második fele előtt nem számíthatunk - mondta a Magyar Nemzetnek Koji László.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek