kapubanner for mobile

ÉVOSZ: az első negyedév végére felpöröghet az építőipar

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az ÉVOSZ elnöke szerint a kapacitásokat bővíteni kell és a kollégák képzése is elengedhetetlen.

Az építőipar jövőre, az első negyedév végére várhatóan megkezdheti a már előkészített, de a járvány miatt elhalasztott beruházásokat, az állam elindíthatja a következő uniós költségvetési ciklus forrásaiból a beruházásokat, továbbá az államilag támogatott felújítások is lökést adhatnak az ágazatnak - erről beszélt Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke kedden reggel az M1 aktuális csatornán.

A szövetség elnöke szerint a lakásépítések áfájának visszacsökkentése 5 százalékra komoly ösztönző az állam részéről, szerinte az építőipar már érzékeli is a lépés élénkítő hatását. A felújítási támogatás fontosságáról beszélve Koji László elmondta, hogy örülnek ennek a lépésnek, hiszen az építőipar az elmúlt évek kiemelkedő teljesítménye mellett sem volt képes behozni az előző válság idején keletkezett elmaradásokat az ingatlanok állagának javítása területén.

Az ÉVOSZ elnöke úgy fogalmazott: az állami lépések után most az ágazaton van a sor, a kapacitásokat bővíteni kell, saját beruházásokra van szükség, és közben a kollégák képzése is elengedhetetlen. Komolyabb feszültségek a kereslet és a kapacitás között főképp Budapesten és az agglomerációban vannak - mondta, utalva arra, hogy a járvány miatti csúszások is főként a fővárosban és környékén voltak tapasztalhatók.

Koji László arra is kitért, hogy az építőipar az idei évre várható 4000 milliárd forintos termelésével húzóágazatnak számít, bár ez a teljesítmény a tavalyi nagyon magas, 4430 milliárdos bázisnál 11 százalékkal alacsonyabb. Fontos eredménynek nevezte, hogy az ágazatban a járvány ellenére sikerült a munkaerő létszámát fenntartani.

MTI
fotó: pexels
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek