kapubanner for mobile

Az ÉVOSZ szerint több tűzvédelmi szakemberre van szükség az építőiparban

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) szerint jóval több tűzvédelmi szakemberre van szükség van az építőiparban, ennek érdekében az ÉVOSZ kezdeményezésére szakirányú továbbképzés indult Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézetében - közölte az (ÉVOSZ) hétfőn az MTI-vel.

A rossz tervezési, kivitelezési és üzemeltetési okok egyaránt okozhatják az építmények tűzeseteit, amelyek jelentős személyi sérülésekkel és anyagi kárral járnak. Ezek elkerüléséhez jóval több tűzvédelmi szakemberre is szükség van - mutattak rá a közleményben.

Kiemelték, hogy az ÉVOSZ kezdeményezésére a Katasztrófavédelmi Intézetben 2025. február 21-én megkezdődött a tűzvédelmi felelős műszaki vezető és műszaki ellenőr szakirányú továbbképzés, amely elsődlegesen az ÉVOSZ tagszervezetek tűzvédelmi szakember képzésének biztosítását szolgálja.

Felidézték, hogy az ÉVOSZ 2023-ban kötött együttműködési megállapodást a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel (NKE), ezen belül is a Rendészettudományi Kar Katasztrófavédelmi Intézetével, ahol egyéves előkészítő munka után kezdődött meg a tűzvédelmi szakemberek képzése.

A két féléves képzés célja olyan korszerű műszaki, jogi és tűzvédelmi szakmai ismeretekkel rendelkező szakemberek képzése, akik komplex módon képesek a tűzvédelmi felelős műszaki vezetői és műszaki ellenőri szakmai feladatok ellátására. A záróvizsga követelményeinek teljesítését követően, a hallgatók szakképzettséget igazoló oklevelet kapnak.

 

MTI

  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hathavi fegyverpénz kapnak a MÁV-csoport biztonsági dolgozói

Egyedi miniszteri döntéssel a MÁV-csoport fegyveres, biztonsági feladatot ellátó munkavállalói is hathavi többletjuttatást kapnak, a fegyverpénz... Teljes cikk

NAV: megújult az adónaptár az ügyfélportálon

Megújult az adónaptár, az újítás révén az adónaptár már automatikusan megjeleníti, és akár más naptáralkalmazásokba is betölti a fontos... Teljes cikk

Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV április első felében

A NAV adóellenőrei többek között az alkalmazottak bejelentését is vizsgálják majd. Teljes cikk