kapubanner for mobile

Ezek lesznek idén a NAV fő ellenőrzési területei

Az adóhatóság idén is kiemelt figyelmet fordít a bujtatott foglalkoztatás visszaszorítására.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette ellenőrzési tervét. Mint írják, fő céljuk idén is a költségvetés bevételeinek biztosítása lesz, ennek értelmében az együttműködő és jogkövető adózókat változatlanul segíteni fogja, a szándékos adóelkerüléssel szemben pedig továbbra is határozottan lép majd fel.

Az adóhatóság kiemelten koncentrál majd az adókijátszásra specializálódott társaságok és kockázatot hordozó adózók kiszűrésére, valamint a tevékenységi körök ellenőrzésére. Az építőiparra, a számítástechnikai termékek kereskedelmére, a gépjármű- és gépjárműalkatrész-kereskedelemre, a zöldség- és gyümölcskereskedelemre, valamint az „adózatlan” jövedéki termékekre kiemelt figyelmet fordítanak az adóellenőrök, valamint figyelemmel kísérik az e-kereskedelmet.

Nem kerüli el figyelmüket az adókedvezmények igénybevételének, továbbá a nemzetközi információcserében érkezett adatok hasznosításával a határon átnyúló ügyletek ellenőrzése.
A bujtatott foglalkoztatás visszaszorítása érdekében kiemelten vizsgálják majd a katás vállalkozókat és foglalkoztatókat. Az adóhatóság támogató eljárásokat végez a 2020. évi adatok alapján a foglalkoztatotti bejelentések és a járulékbevallások közti (T1041-08-as bevallás) eltéréssel rendelkező adózóknál, továbbá a nemzetközi információcsere-adatok szerint adókötelezettségüket nem teljesítő adózók körében.

A részletes ellenőrzési terv elérhető a NAV adótraffipax oldalán.

fotó: pexels
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek