kapubanner for mobile

Ezeken a helyeken várhatóak NAV-ellenőrzések a következő hetekben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal számos megyében ellenőrzi a nyugta- és számlaadást, valamint a foglalkoztatottak bejelentését, emellett a kivás adózók is számíthatnak vizsgálatra.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az ADÓtraffipax oldalán közölte, hol várhatóak ellenőrzések a következő hetekben.

A NAV megyei és fővárosi igazgatóságai 2021 májusától a kivás adózókat ellenőrzik. A NAV munkatársai elsősorban a foglalkoztatottak után érvényesíthető kedvezményeket, az elhatárolt veszteséget, illetve az új beruházások elszámolását vizsgálják.

BARANYA MEGYE

A NAV baranyai munkatársai május 10. és 16. között kedden Komlón, a zöldség- és gyümölcskereskedőknél, csütörtökön Pécsett, a Megyeri úti vendéglátóhelyeken, pénteken pedig szintén Pécsett, az Uránbányász téri termelői piacon végeznek ellenőrzéseket.

A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.

A megye építkezésein a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal munkatársai, ahol a dolgozók bejelentését és a foglalkoztatás egyéb szabályainak betartását ellenőrzik.

HAJDÚ-BIHAR MEGYE

A NAV Hajdú-Bihar Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. május 12. és 13. között a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek használatát és a foglalkoztatottak bejelentését ellenőrzik.

A közzétett információ nem zárja ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

HEVES MEGYE

Operatív ellenőrzések helyszínei Heves megyében 2021. májusban
A NAV Heves Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. májusban a megyei szezonálisgyümölcs-kereskedőknél ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgép használatát, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az áruk eredetét.

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE

A NAV Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Adó- és Vámigazgatósága a 19. héten az alábbi településeken tervez helyszíni ellenőrzéseket:

május 11. (kedd) Jászberény,
május 12. (szerda) Tiszafüred,
május 13. (csütörtök) Karcag,
május 14. (péntek) Szolnok.

A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatottak bejelentését és az online pénztárgép használatának szabályszerűségét vizsgálják.
A megye építkezésein továbbra is folytatódnak a foglalkoztatáshoz kapcsolódó ellenőrzések.

NÓGRÁD MEGYE

A NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága 2021. május 10. és 14. között az alábbi területeken tervez helyszíni ellenőrzéseket:

május 11. (kedd) Salgótarjáni járás,

május 12. (szerda) Pásztói járás,

május 13. (csütörtök) Rétsági járás,

május 14. (péntek) Bátonyterenyei járás.

A revizorok az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét vizsgálják a „100 Ft-os” üzletekben. Az online pénztárgépekhez kapcsolódóan ellenőrzik továbbá a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, a napi nyitó pénzkészlet rögzítését, illetőleg a pénztárgép éves felülvizsgálatának elvégeztetését.

Az adóellenőrök a hét valamennyi napján, a megye egyéb településein is végezhetnek vizsgálatokat.

SOMOGY MEGYE

A NAV Somogy Megyei Adó- és Vámigazgatósága a 19. héten vásárokon, piacokon és kitelepüléseken ellenőriz.

Emellett vizsgálatokat tart még:

• a közterületeken szezonális gyümölcsöt, zöldséget árusítóknál,

• az építőipari kivitelezési munkálatoknál,

• és a Balaton-parti településeken megnyitott szezonális kereskedelmi és vendéglátó egységeknél.

Az ellenőrzések a megye teljes területét érintik. A nyugta- és számlaadást, a pénztárgépek előírásainak betartását, a nyilvántartások vezetését, valamint a foglalkoztatottak bejelentésének szabályszerűségét is vizsgálják a revizorok.

ZALA MEGYE

A NAV Zala Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. május 4. és 14. között az építőanyag-kereskedőket ellenőrzik. A revizorok a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatottak bejelentését és az online pénztárgépek szabályszerű használatát vizsgálják.

fotó: pexels
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Önéletrajz botoxolása és "naptár-Tetris": új szavakat tanulunk

A munkaerőpiac dinamikája folyamatosan változik, és ezzel együtt új kifejezések és jelenségek is megjelennek. Két ilyen friss kifejezés a 'CV botox'... Teljes cikk

Bérlopás: Egy kaliforniai vállalkozó több mint 468 ezer dollárt fizet vissza munkavállalóinak

Egy szövetségi vizsgálat feltárta, hogy egy kaliforniai építőipari vállalkozó nem fizette ki megfelelően 137 munkavállalóját, elmaradt bérekkel,... Teljes cikk

Alapvető HR készségek, amire minden HR szakembernek szüksége van

A HR szakemberek sikeres munkájához kulcsfontosságú képességek széles tárháza szükséges, amelyek ötvözik az interperszonális, stratégiai,... Teljes cikk