kapubanner for mobile

Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV november végén

Az adóhatóság november utolsó hetében is országszerte végez majd ellenőrzéseket. Többek közt az alkalmazottak bejelentését is vizsgálják majd.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal adótraffipax-oldala szerint november végén a következő helyszíneken ellenőriz majd az adóhatóság:

Észak-Budapest

A NAV Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2025. november 17. és december 31. között ellenőrzik az adventi vásárokon, kitelepüléseken, piacokon és bevásárlóközpontokban, az ünnepekhez köthető szezonális terméket árusítókat, vendéglátókat és szolgáltatókat. A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, valamint az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják.

Dél-Budapest

A NAV Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2025. november 24-től ellenőrzik az adventi vásárokat és egyéb kitelepüléseket, valamint a szezonális, illetve az ünnepkörhöz kapcsolódó árukat forgalmazó üzleteket és internetes hirdetőket. A revizorok elsősorban a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgéppel kapcsolatos jogszabályi előírások betartását, az áruk eredetét, valamint a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.

Kelet-Budapest

A NAV Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2025. december 1. és 5. között ellenőrzik az édesség- és ajándékárusokat. A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatottak bejelentését, valamint az online pénztárgépek használatát vizsgálják.

Baranya vármegye

A NAV baranyai munkatársai november 24. és 30. között kedden a mohácsi piac, csütörtökön pedig a harkányi belváros üzleteit és vendéglátóhelyeit ellenőrzik. A revizorok vizsgálják a számla- és nyugtaadást, a pénztárgépek üzemeltetésével, használatával kapcsolatos előírások betartását, az alkalmazottak bejelentését, valamint a jövedéki termékek eredetét, birtoklásuk jogszerűségét.

Békés Vármegye

november 24. és 28. között a NAV Békés Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai a szezonáliszöldség- és gyümölcsárusokat ellenőrzik.

Győr-Moson-Sopron vármegye

A NAV Győr-Moson-Sopron Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2025. november 29. és december 23. között az adventi vásárokat, a fenyőfaárusokat és az ünnepekhez kapcsolódó termékeket árusító vállalkozásokat ellenőrzik. A revizorok a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az áruk eredetét, valamint az alkalmazottak bejelentését is vizsgálják. A közzétett információ nem zárja ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

Komárom-Esztergom vármegye

A NAV Komárom-Esztergom Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2025. november 24. és 28. között a számítástechnikai és mobiltelefon-üzleteket ellenőrzik. Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését.

Nógrád vármegye

A NAV Nógrád Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága 2025. november 24. és 28. között az alábbiak szerint tervez helyszíni ellenőrzéseket:

  • november 24. (hétfő)                  Rétsági járás,
  • november 25. (kedd)                  Bátonyterenyei járás,
  • november 26. (szerda)                Balassagyarmati járás,
  • november 27. (csütörtök)            Salgótarjáni járás,
  • november 28. (péntek)                Pásztói járás.

A revizorok az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét vizsgálják az édességeket árusítóknál. Az online pénztárgépekhez kapcsolódóan ellenőrzik továbbá a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, a napi nyitó pénzkészlet rögzítését és a pénztárgép éves felülvizsgálatának meglétét.

Pest vármegye

A NAV Pest Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2025. november 24-től az év végéig a vásárokon, piaci kitelepüléseken az ünnepi (mikulás, advent, karácsony, szilveszter), szezonális termékek árusítóit ellenőrzik. A revizorok főként a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják.

Somogy vármegye

A NAV Somogy Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának adóellenőrei 2025. november 17. és 30. között kiemelten ellenőrzik a vármegye területén található vegyeskereskedéseket, élelmiszerboltokat, dohányboltokat üzemeltetőket,  a Black Friday akciót hirdető kereskedőket, valamint az ételkiszállítással foglalkozó vállalkozásokat.

A revizorok vizsgálják a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatotti bejelentéseket, a pénztárgép használatával kapcsolatos előírások betartását, az áruk eredetét. Alkalmanként forgalomszámolást tartanak, valamint a vármegye területén található építőipari, kivitelezési munkálatokon az alkalmazottak bejelentését is ellenőrzik. A vizsgálatok kiterjednek a közterületen árusító szezonáliszöldség- és gyümölcskereskedőkre, az online vásárlásokra, illetve a jövedéki termékekre is.

 

 

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek