Ezeket jelentette be ma 13 órakor Orbán Viktor
Orbán Viktor 51 lépésből álló intézkedéscsomagot jelentett be ma 13 órakor a parlamentben. A csomag része többek között a családi kedvezményekkel kiegészített 16 százalékos egykulcsos adó, 10 százalékos társasági adó, banki különadó, közalkalmazotti elbocsátás és az állami cégvezetők két milliós bérplafonja.
Orbán Viktor szerint a költségvetési egyensúly fenntartása érdekében szükség van a közszféra költségeinek csökkentésére is, így a közszférában 15 százalékkal csökkentenék a bértömeget, ettől 48 milliárd forintnál is nagyobb megtakarítást remélnek. Megszüntetnek 260 igazgatósági helyet és 180 felügyelőbizottsági helyet az állami vállalatoknál és a közpénzből gazdálkodó cégek és intézmények vezetőinek bérét havi bruttó kétmillió forintban maximálják. Mindezen túl megvalósul a bérek és megbízások felülvizsgálata, az állami vezetők prémiumainak 98 százalékos különadója is. A közszférában teljes telefon-, bútor-, gépkocsivásárlási és -csere stopot rendelnek el.
Továbbá áfamentessé kívánják tenni az adományozást, 50 millió forintra szeretnék kibővíteni a Széchenyi-kártyát, és a kkv-k javára alakítanák át az európai uniós források leosztását.
A cégek nyereség után fizetendő társasági adója 19-ről 10 százalékra csökken évi 500 millió forintos nyereség alatt. A társasági adó kedvezményes 10 százalékos kulcsát a jelenlegi 50 millióval szemben 500 millió forintos adóalapig lehet majd alkalmazni.
A miniszterelnök a kis- és középvállalkozásokat terhelő adók közül tíz úgynevezett kisadó eltörölését is bejelentette.
A miniszterelnök szerint vérszerinti egyenes ági rokonok közti öröklésnél az államnak sem illeték, sem adóbeszedés tekintetében semmi keresnivalója nincs. Javasolja, hogy az egyenes ági öröklésből ne legyen állami bevétel.
Közölte azt is: be kell vezetni az adózás alá nem vont kereset fogalmát és aki adózott jövedelemből másnak magánszemélyként munkalehetőséget biztosít, akkor ez után a jövedelem után ne kelljen újra adót fizetnie.
A kormányzati intézkedések sorában említette, hogy az ingatlan bérbeadása esetén a bérbeadónak nem kell vállalkozóvá válnia, és visszaadják az embereknek a szabad gyümölcspárlathoz való jogot is.
A gazdasági akcióterv tízedik intézkedése az lesz, hogy a történelmi egyházak és karitatív szervezetek kérésére, újra áfa mentessé teszik az adományozást.
Jelentősen könnyíteni fogják a kistermelők élelmiszertermelési, -feldolgozási és -értékesítési feltételeit. Javasolják azt is, hogy vezessék be a másodlagos élelmiszervizsgálatot. Ez garantálná, hogy"ne áramolhasson be Európa élemiszer-hulladéka akadálytalanul Magyarországra".
Orbán Viktor felkérte a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a közüzemi díjak emelésére rendeljen el moratóriumot és kezdeményezzen tárgyalást az ármegállapítás új rendszeréről az érintett vállalkozásokkal.
A jelentős közpénzzel gazdálkodó intézményekhez költségvetési felügyelőket küldenek, köztük azokhoz az intézményekhez is, amelyek eddig intézményi autonómiát élveztek.
A kormány 2010. december 31-ig meghosszabbítaná a kilakoltatási moratóriumot.
InfoRádió/Népszabadság
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk
A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk
Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk
- Aki nem használ AI-t, azt elküldik az amerikai PwC-től 3 hete
- AI miatti leépítések: ezek a cégek csökkentik a létszámot – akad egy kivétel is 4 hete
- A DK felszólítja Csányi Sándort, hogy fejezze be az OTP-nél a tömeges kirúgásokat 2 hónapja
- Munkaadói felmondás nyugdíj előtt állóknak: erre kell figyelni! 2 hónapja
- Több ezer fős leépítés jön ennél a cégnél, mert egyre kevesebben söröznek 2 hónapja
- 900 dolgozótól válna meg a Dacia 2 hónapja
- Újabb cég rúg ki több száz embert az AI miatt 3 hónapja
- Immár hivatalos, hogy 16 000 munkahelyet szüntet meg az Amazon 3 hónapja
- Újabb leépítési hullám az Amazonnál – Ezreket küldhetnek el 3 hónapja
- 72 dolgozó sorsa lett kérdéses a Szőlő utcai javítóintézet ügyében 3 hónapja
- Nyolcszáz ezer dollárt kalapoztak össze a gyári munkásnak, akit azért rúgtak ki, mert szidta Trumpot 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?