Ezt megúszták: csak 30 ezer brókert küldtek el a Wall Streetről
A korábban valószínűsített közel 50 ezernél jóval kevesebb munkahely szűnhet meg az idén a New York-i Wall Streeten, az Egyesült Államok pénzügyi központjában New York állam számvevőszékének új felmérése szerint.
A felmérésről beszámoló Bloomberg hírszolgálat keddi jelentése szerint értékpapír forgalmazással kapcsolatos állásokból az idén szeptemberig 28.300-at számoltak fel a Wall Streeten, ami 15 százalékos visszaesés az ágazat 2007 novemberében elért 189.200 fős foglalkoztatási csúcsáról.
A válság enyhülése az üzleti negyedben is lassította a hanyatlást, így az év egészében a júniusban számított 47 ezer helyett legföljebb 35 ezer állás szűnhet meg - jósolja a számvevőszék.
Ugyanakkor a szélesebb értelemben vett pénzügyi szektorban 8,9 százalékkal, 42 ezerrel csökkent a munkahelyek száma, az adóbevételeket tekintve pedig a két évvel ezelőtti 20 százalékról várhatóan 15 százalékra csökken a szektor részaránya a 2010 márciusában záruló pénzügyi évben. "A Wall Street azonban továbbra is New York állam és a város gazdaságának motorja" - áll a jelentésben.
Az amerikai ingatlanpiacról 2007-ben indult válság alaposan átfestette a Wall Street-i tájképet: a hét legnagyobb cégből négy maradt talpon. A JPMorgan Chase & Co. 2008 márciusában bekebelezte a Bear Stearns Companies Inc. társaságot, a Lehman Brothers Holdings Inc. szeptemberben csődbe ment, a Bank of America decemberben felvásárolta a Merrill Lynch & Co.-t, a Goldman Sachs Group Inc. és a Morgan Stanley befektetési bankok pedig modellt váltottak, kereskedelmi banki formában működnek - írta jelentésében a Bloomberg.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?