Alkalmi munka: Czomba Sándor szerint nem kizárt némi módosítás
"Áttekintik a különféle (elsősorban mezőgazdasági) szakmai szövetségekkel az első tapasztalatokat, és egyáltalán nem kizárt még némi módosítás" - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a Telexnek.
Mint arról korábban beszámoltunk, változtak az egyszerűsített foglalkoztatás szabályai. A döntés nagy felháborodást váltott ki, elsősorban a zöldség- és gyümölcstermesztésben okozott pánikot, ugyanis itt foglalkoztatják a legtöbb idénymunkást. A Telex azonban úgy értesült, hogy elképzelhető némi finomhangolás.
A lap írása szerint a szigorítás hátterében azt állt, hogy akadtak, akik a „rendes” foglalkoztatási helyzetekben visszaélésszerűen használták az alkalmi munka szabályait. Ennek eddig az volt a trükkje, hogy a szabályok a munkáltatókra és nem a munkavállalókra vonatkoztak. Vagyis, ha egy élelmes vállalkozó megoldotta, hogy két-három céggel ugyanazokat foglalkoztatta „alkalmilag”, az nem bukott ki a rendszerben. Az NGM ezért átalakította az egyszerűsített foglalkoztatás (efo) feltételeit: a jövőben nem egy cégnek, hanem magának a munkavállalónak lesz korlátozása.
Czomba Sándor államtitkár a Telex kérdésére a szabályozási változás hátteréről elmondta, hogy egyesek üzemszerűen visszaéltek a jogszabállyal. A kormány úgy érezte, hogy itt már egyáltalán nemcsak a mezőgazdasági idénymunka egyszerűsítéséről van szó, hanem egy összetettebb adóelkerülésről. "A filmes statiszták száma elenyésző, a mezőgazdasági idénymunkások 31,5 ezren voltak, a turisztikaiak 6,5 ezren, de már 280 ezret tett ki az egyéb szektorokban dolgozó alkalmi munkás." A Telex úgy tudja, hogy a kormány leginkább a mezőgazdaságiakat óvná az intézkedés esetleges negatív jövőbeli hatásaitól, hiszen a mezőgazdaságban idénymunkát végzők nagy része nem alkalmas arra, hogy állandó alkalmazott legyen, de őket mindenképpen meg kellene tartani abban a tevékenységben, amiben alkalmazhatók.
A cél nyilván az, hogy az efósok visszatérjenek a hagyományos munkaerőpiacra. A teljes munkaidős foglalkoztatás ugyanis az állam számára jóval nagyobb adóbevétellel jár, mint az alkalmi és az idénymunka.
Az sem titok, hogy vannak, akik börtönből szabadultak, erkölcsi bizonyítvány nélkül rendes állást nehezen szereznének, nekik is mentsvár volt az idénymunka. Az azonban nem cél, hogy a dologra fogható büntetett előéletűek ne tudjanak dolgozni.
Priusz - örök stigma a munkaerőpiacon? - olvassa el korábbi cikkünk!
kép: freepik
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
A 2024-es 32,2 százalékos, majd a 2025-ös 21,2 százalékos emelés után újabb 10 százalékkal emelkedik a tanítók, a tanárok és az óvónők bére -... Teljes cikk
Kutatások szerint a dolgozók pénteken 20–35%-kal kevesebb feladatot végeznek el, mint a hét többi napján. A szakértők szerint a munkahelyeknek... Teljes cikk
A kulturális közfeladatot ellátó foglalkoztatottak 2026. január 1-jétől beépülő jelleggel 15 százalékos béremelésben részesülnek. Teljes cikk
- Ez a 10 szakma adja a leépítések ötödét – sokan nem számítanak rá 2 hete
- Az AI csak fedősztori: ez az igazi oka a leépítéseknek 2 hete
- Egy anya, aki karácsonykor is dolgozott – és az elismerés, ami nem maradt el 2 hete
- A csendbe menekülnének az állandóan elérhető dolgozók 3 hete
- Új rendszer jön: ezért dolgozik majd több elítélt a vasútállomások környékén 4 hete
- Meglepő álláshirdetések, valódi történetek – a CIB Bank válasza a munkaerőpiaci kihívásokra 4 hete
- Szabadság kiadása: erre figyelj még ebben az évben 1 hónapja
- Fények és eszközök a kreatív munka szolgálatában 1 hónapja
- AI-színész tarol Hollywoodban: veszélyben a kreatív szakmák jövője 1 hónapja
- Mennyország vagy rémálom a munka jövője? A techguruk nem értenek egyet 1 hónapja
- A magyarok társadalmilag kötött tevékenységekre fordított ideje naponta - grafikon 2 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa