Feketén foglalkoztatják az őrző-védőket
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatTízből kilenc embert illegálisan foglalkoztatnak a biztonsági cégek Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében - írja keddi számában a Kisalföld.
A cikk szerint ebben az ágazatban regisztrálták tavaly a fekete foglalkoztatások felét a régióban; a visszásságok közül számos a "végtelen alvállalkozói láncból adódik", valamint abból, hogy a rendszeresen nyomott áron szerződtetett, a közteher-fizetés elől eltűnő alvállalkozókat profi módon cserélgetik a nagyobb megbízásokat elnyerő cégek, így szorítva le saját költségeiket.
Így - mivel nem a fővállalkozónál mutatták ki az illegális foglalkoztatást - az továbbra is indulhat közbeszerzési pályázatokon - áll a cikkben.
Így - mivel nem a fővállalkozónál mutatták ki az illegális foglalkoztatást - az továbbra is indulhat közbeszerzési pályázatokon - áll a cikkben.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek

