kapubanner for mobile

Fél év után távozik a Freddie Mac vezére

Az amerikai állam a Freddie Mac jelzálogbankot 2008 szeptemberében államosította, mentette meg gyakorlatilag a teljes csődtől. Ekkor nevezték ki az élére David Moffettet is, aki március 13-ával megválik igazgatói székétől.

A Freddie Mac, mely az amerikai jelzálogszerződések közel felét jegyzi, további segélyekért kíván fordulni, ahogy a helyi sajtó írja, "Uncle Sam"-hez, azaz állam bácsihoz. A legújabb összeg, amiért folyamodnak, 35 milliárd dollár. A bank közvetlen szabályozó szervét, a Federal Housing Finance Agency-t fogja felhasználni, hogy hozzáférhessen a pénzügyminisztérium által szabályozott pénzalaphoz.

James Lockhart, az említett ügynökség feje kifejtette, együttmőködnek a Freddie-vel, hogy zavartalanul végbemehessen egy újabb hatalomátadás-átvétel, és a pénzügyi szervezet folytathassa rendkívül fontos munkáját az amerikai ingatlanpiac helyreállításában. Arról, hogy ki lehet az esetleges utód, még nem szólnak a híradások.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek