Felfüggesztettek állásából két köztisztviselőt Vajszlón
Felfüggesztett állásából két köztisztviselőt Vajszlón a jegyző, akit a helyi képviselő-testület múlt csütörtökön felmentett a munkavégzés alól; a polgármesteri hivatal épületét változatlanul biztonsági őrök védik.
A Baranya megyei nagyközség polgármestere kedden az MTI-nek megerősítette, hogy a jegyző fegyelmi eljárást indított a polgármesteri hivatal két dolgozója ellen, s az eljárás idejére felfüggesztette a munkavégzésüket.
Denke Valéria (Fidesz-KDNP) elmondta: az egyik köztisztviselő jegyzőkönyveket juttatott ki a hivatalból, ami törvénybe ütközik, a másik irodájában pedig olyan választási dokumentumokat találtak, amelyeket a dolgozónak meg kellett volna semmisítenie.
Az utóbbi alkalmazott egy olyan vajszlói önkormányzati képviselőnek a felesége, aki múlt csütörtökön a polgármester és a jegyző munkavégzés alóli felfüggesztése mellett szavazott. Denke Valéria leszögezte: a köztisztviselő ellen indult eljárásnak semmi köze férje politikai munkájához.
Második napja biztonsági őrök védik a polgármesteri hivatalt Vajszlón. Hétfőn a polgármester és a jegyző utasítására nem engedték be az ellenük szavazó politikusokat az épületbe. Denke Valéria hétfőn az MTI-nek úgy nyilatkozott: a biztonsági őrökre azért van szükség, mert a jegyzővel fenyegetve érzik magukat, s szeretnék nyugodtan végezni a munkájukat.
Az ügy előzménye, hogy Denke Valériát és Ornódi Lívia jegyzőt a távollétükben a múlt heti, csütörtöki testületi ülésen a képviselők egy ötfős csoportja felfüggesztette állásából egy könyvvizsgálói jelentésre hivatkozva, amely Vajszló 2009-es gazdálkodásával foglalkozik.
A polgármester és a jegyző szerint ez jogszerűtlenül történt, így hétfőn biztonsági őrök kíséretében bementek dolgozni. Mint mondták, teszik ezt mindaddig, amíg a Baranya Megyei Kormányhivatal állást nem foglal az ügyben. Gut Antal független alpolgármester múlt pénteken az MTI-nek azt mondta: olyan problémák merültek fel, amelyeknek rendkívüli következményei lehetnek, így kénytelenek voltak azonnali hatállyal felfüggeszteni a polgármester és a jegyző munkavégzését. Mint hozzátette, számlatartozás miatt kikapcsolták a villanyt az önkormányzat egyik épületében, az orvosi rendelőben kikötötték a gázt, közben pedig pénzek tűntek el. A vajszlói képviselő-testületnek a polgármester mellett öt független és egy Fidesz-KDNP-s tagja van.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?