kapubanner for mobile

Palkovics László lefejezte az Országos Meteorológiai Szolgálatot

Palkovics László technológiai és ipari miniszter augusztus 22-én azonnali hatállyal felmentette az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) elnökét és a szervezet szakmai elnökhelyettesét.

Radics Kornéliát és Horváth Gyulát augusztus 22-ével mentette fel a szervezet irányítási jogát gyakorló Palkovics László - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).

Az új vezetők személyéről később születik döntés. 

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő Facebook-bejegyzésében nem sokkal az OMSZ vezetőinek felmentését követően arról írt, hogy „az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársain még soha nem volt akkora felelősség, mint most. Dönthetnek úgy, hogy csöndben maradnak. És dönthetnek úgy, hogy addig sztrájkolnak, amíg a kommunizmust idéző módon kirúgott vezetőt vissza nem helyezik az állásába.”
Két nappal korábban elmaradt az augusztus 20-i tüzijáték, mert az OMSZ erős vihart jósolt, ami azonban nem érkezett meg a főváros fölé. 

A Demokratikus Koalíció (DK) részéről Barkóczi Balázs, a Demokratikus Koalíció (DK) szóvivője, országgyűlési képviselő.

„A kormány kirúgta az OMSZ vezetését, miután nem jött meg az előrejelzett vihar, ami miatt lemondták az augusztus 20-i tűzijátékot. Mind tudjuk a magyarázatot, Horváth elvtárs és Radics elvtárs előre megfontolt szándékkal, nyilvánvalóan külföldi érdekeket szolgálva a tűzijáték ellehetetlenítésével akarták aláásni szorgos népünk közös nemzeti ünnepét” – írta Barkóczi Balázs, a Demokratikus Koalíció (DK) szóvivője, országgyűlési képviselő.

„Az elvtársak mindent bevallottak, önkritikát gyakoroltak, a Párt bölcs döntésével – az internálásukkal – mélyen egyetértenek – tették hozzá. Mi meg már megint megérkeztünk a kommunista diktatúrába” – zárta a közleményt a politikus.

 

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek