Közigállás
A közigazgatás – vagyis a közfeladatot ellátó, közszolgálati - munkaköreinek összességét nevezi a köznyelv rövidítve közigállásnak. Ebbe beletartoznak az önkormányzati és állami igazgatási feladatok egyaránt, amit köztisztviselők illetve kormánytisztviselők látnak el.
A közszolgálati tisztviselői állásokat a Belügyminisztérium által üzemeltetett kozigallas.gov.hu honlapon teszik közzé. Ahogy azonban a honlapon is áll az álláshirdetések tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel, nem a minisztérium. Ugyanakkor ezen a portálon nem csak köztisztviselői, hanem közalkalmazotti állásokat is hirdetnek, amelyek ugyanakkor nem tartoznak szigorúan közigazgatás területér, hanem a tágabb értelmű közszférához tartoznak.
A köztisztviselői munkakörökhöz tartoznak: kormánytisztviselők, köztisztviselők, kormányzati ügykezelők, közszolgálati ügykezelők, állami tisztviselők. Valamint a rendvédelmi és fegyveres testületek hivatásos munkavállalói és a bíróságok, ügyészségek és az államigazgatás alkalmazottai.
Köztisztviselői bértábla
A köztisztviselők illetményalapja 2008 óta változatlan: 38 650 forint. Ennél a helyi önkormányzat képviselői testülete állapíthat meg magasabb illetményalapot az önkormányzat saját forrásai terhére. A 2021-es köztisztviselői bértáblát itt találja.
Erkölcsi bizonyítvány
Az köztisztviselő állások betöltésének feltétele az erkölcsi bizonyítvány. A meghirdetett pozíciókhoz három hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány vagy annak másolata szükséges, annak igazolására, hogy a pályázó büntetlen előéletű, és nem áll foglalkozástól vagy tevékenységtől eltiltás hatálya alatt.
A hatósági erkölcsi bizonyítvány a bűnügyi nyilvántartásban szereplő adatokról ad tájékoztatást. Személyesen a kormányablakoknál, elektronikusan ügyfélkapu regisztrációval, valamint telefonon – telefonos azonosítóval - is igényelhető. Az erkölcsi bizonyítvány évente négyszer illetékmentesen igényelhető, ha ennél többször van szükség erre a hatósági igazolásra, akkor alkalmanként 3000 forintos díj ellenében lehet a közigazgatási eljárást elindítani.
Erkölcsi bizonyítvány igényléséről, kikéréséről korábban itt írtunk.
Köztisztviselő – végzettségi követelmények
A közszolgálati képviselők képesítési előírásairól a 29/2012. (III. 7.) kormányrendelet rendelkezik, és a kktv. hatálya alá esőkre terjed ki. (2011. évi CXCIX. törvény) A köztisztviselői pozíció feladatköréhez, a feladat ellátásához szükséges képesítési lista tartozik. Általában legalább érettségi, de számos esetben felsőfokú végzettség illetve közszolgálati szakképzettség (közigazgatási alapvizsga) szükséges a pozíciók betöltéséhez.
Közszolgálati jogviszony létesítésének általános feltételei: a magyar állampolgárság, büntetlen előélet, legalább középiskolai végzettség (érettségi) és cselekvőképesség szükséges.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?