Köztisztviselői bértábla 2024
Mennyi keresnek a közszolgálati tisztviselők 2024-ben?
Köztisztviselő, kormánytisztviselő. Kik is ők? A közszolgálati tisztviselőkről szóló törvényben két kategória szerepel: a kormánytisztviselő és köztisztviselő. A kormánytisztviselők a központi államigazgatási szerveknél és azok dekoncentrált szerveinél dolgoznak. A köztisztviselők döntően az önkormányzati igazgatási szervek alkalmazottai, de így nevezik az autonóm államigazgatási szerveknél és az önálló szabályozó szerveknél foglalkoztatottakat is. A kormánytisztviselők és a köztisztviselők vezetői vagy érdemi igazgatási feladatokat (hatósági jogalkalmazás, jogalkotás, jogalkalmazás, irányítás, felügyelet, ellenőrzés, szervezés) látnak el. Munkájukat a kormányzati és közszolgálati ügykezelők segítik.
Kormánytisztviselők
2023. május 15-én Kormányrendeletben (180/2023) szabályozta a kabinet a minisztériumi és a kormányhivatali tisztviselők bértábláját.

Kormánytisztviselői illetménytábla sávokkal
Közszolgálati tisztviselők
A közszolgálati tisztviselők illetményalapja 2008 óta változatlan, 38 650 forint. Ezen a 2024. évi költségvetésről szóló törvény sem változtatott. Fizetésük szorzók, illetménykiegészítések és különféle béren kívüli juttatásokból áll össze. (Legalább a garantált bérminimumot - ez 2023. december 1-től bruttó 326 000 forint - alapilletményként mindenkinek meg kell kapnia.)
Íme a két besorolási osztály és a hozzá tartozó szorzószámok:

Köztisztviselői bértábla szorzókkal

Köztisztviselői bértábla szorzókkal
A köztisztviselők kaphatnak illetménykiegészítést, ez az alapilletmény 10-50%-nak felelhet meg, bizonyos esetekben járhat az alkalmazottnak például éjszakai pótlék, idegennyelv-tudási pótlék.
Évi 400 000 forint a cafeteria-keret
(4) A költségvetési szervek által foglalkoztatottak éves cafetéria-juttatásának kerete, illetve cafetéria-juttatást nem nyújtó költségvetési szervek esetében az egy foglalkoztatottnak éves szinten adott – az Szja tv. 71. § (1) bekezdésében meghatározott – juttatások összege, törvény eltérő rendelkezése hiányában, 2024. évben nem haladhatja meg a nettó 400 000 forintot.
Önkormányzat: saját forrás terhére emelhet
(6) A helyi önkormányzat képviselő-testülete rendeletben a 2024. évben – az önkormányzat saját forrásai terhére – a helyi önkormányzat képviselő-testületének polgármesteri hivatalánál, közterület-felügyeleténél, illetve a közös önkormányzati hivatalnál foglalkoztatott köztisztviselők vonatkozásában – a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvényben foglaltaktól eltérően – az (1) bekezdésben meghatározottnál magasabb összegben állapíthatja meg az illetményalapot. A magasabb illetményalap szerint megállapított havi illetmény nem haladhatja meg a Központi Statisztikai Hivatal által Hivatalos Értesítőben közzétett, a tárgyévet megelőző évre vonatkozó nemzetgazdasági havi átlagos bruttó kereset tízszeresét. Személyi illetmény esetén e bekezdés szabályai akként alkalmazandók, hogy pótlék ez esetben sem fizethető.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?