kapubanner for mobile

Felmentették a Madách Imre Gimnázium igazgatóját, mert nem tiltotta ki a telefonokat az intézményből

Az iskola vezetősége szembement a rendelettel, ami szerint a tanulóknak le kell adniuk mobiltelefonjukat tanítás előtt.

A Belügyminisztérium 2024. augusztus 28-án azonnali hatállyal felmentette a Madách Imre Gimnázium igazgatóját, Mészáros Csabát – számolt be róla a Telex. A minisztérium azzal indokolta a döntést, hogy „egy jogszabályt be nem tartó, azzal nyíltan szembehelyezkedő vezető nem irányíthat állami intézményt.”

A felmentés előzménye, hogy a VII. kerületi iskola vezetősége bejelentette, hogy nem fogják elvenni a tanulók mobiltelefonjait és más digitális eszközeiket a tanítás előtt, hiába kötelezi őket erre a rendelet. Erről az iskola honlapján közzétett bejegyzésükben is írtak. Az iskola vezetése szerint bármelyik órán szüksége lehet a diákoknak a mobiljukra a tanuláshoz.

A rendelet, ami az iskolából kitiltott tárgyakról és a telefonok leadásától szól, augusztus 8-án jelent meg. A jogszabály érinti az általános iskolákat 1–8. évfolyamig, a gimnáziumokat 5–12. évfolyamig, valamint a szakgimnáziumokat 9–13. évfolyamig.

A  Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) korábban átgondolatlannak és kidolgozatlannak nevezte a rendelettervezetet.

  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek