Felmérés: a munkáltatók harmada létszámbővítést tervez
A gazdasági növekedés újbóli fokozatos beindulásával párhuzamosan a magyar cégek is összességében enyhe létszámnövekedést terveznek 2025 második negyedévére: a következő három hónapban a hazai munkáltatók 33 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést 25 százalékuk jelez előre – derül ki a Manpower Magyarország frissen közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.

A ManpowerGroup a világ 41 országában, több mint 40 ezer munkáltató körében folytatta le negyedéves felmérését, melynek keretében Magyarországon a munkáltatók 547 fős reprezentatív mintájában szereplőket kérdezték meg 2025 második negyedéves munkaerő-felvételi szándékaikról.
A munkáltatói válaszokból származtatott, szezonálisan kiigazított Nettó Foglalkoztatási Mutató (NFM) +8 százalékos átlagos értéket ért el, ami negyedéves szinten 6 százalékpontnyi, míg éves szinten 1 százalékpontnyi csökkenést mutat ugyan, ám továbbra is nettó növekedési kilátásokat tükröz.
„Miközben a legfrissebb GDP adatok már a gazdasági növekedés lassú visszatérését mutatják, a munkáltatók egyharmada tervez létszámbővítést végrehajtani – mondta Varga Péter, a Manpower Magyarország ügyvezető igazgatója. – A cégek számottevő része tehát már a piacainak újbóli élénkülésével kalkulál, igaz, szektoronként igen eltérő mértékben. Kedvező változás az előző negyedévhez képest, hogy az autóiparban tevékenykedő vállalatok együttesen immár több munkaerőt terveznek felvenni, mint elbocsátani, és továbbra is pozitív a várakozás az alapanyag- és feldolgozóiparban tevékenykedő munkáltatók körében is.”
Részletesebben vizsgálva az egyes szektorokat megállapítható, hogy a különböző iparágak között számottevő eltérések tapasztalhatók. Bőven az átlag feletti lehet a létszámnövekedés az egészségügy és élettudományok (NFM: +27%) a pénzügy és ingatlan (+23%), a fogyasztói javak és szolgáltatások (+20%), az alapanyag- és feldolgozóipar (+17%), illetve az információtechnológia (+16%) területein. Átlag körüli lehet a növekedés a logisztika és autóipar (+6%) vállalatainál. Jelentős létszámcsökkenésre lehet ugyanakkor számítani az energia és közmű (-37%), valamint a kommunikációs szolgáltatások (-34%), szegmensekben.
Az ország egyes régiói között is jelentősek lehetnek az eltérések. Országos átlag felettiek a munkáltatók várakozásai az Észak Alföldön (NFM: +22%), valamint a Közép-Dunántúlon (+19%), valamint Észak-Magyarországon (+13%). A többi régióban az átlagos körüli vagy annál kisebb létszámnövekedésre lehet számítani. A Dél-Dunántúl (-4%) ugyanakkor – lassan már egy éve folyamatosan - negatív kivételnek számít: innen rendszeresen többen jeleznek előre elbocsátást, mint munkaerőfelvételt.
Cégméret alapján a mikrovállalkozások a legpesszimistábbak (NFM: -9%), ugyanakkor a középvállalkozások (50-250 fő közötti cégek) és az 1000 fő alatti létszámú nagyvállalatok messze az átlag felett terveznek munkaerőfelvételt (+20% körül).
Az előző negyedévhez képest nemzetközi téren változatlanok a kilátások a munkaerőpiaci mozgásokat illetően. A mutatószám jelenleg igen magas, 25 százalékon áll. Visszaesést a vizsgált 41 ország egyikében sem várnak, stagnálás is jó eséllyel csak egyetlen országban, Argentínában fordul elő. Európában kicsivel az átlag alatti a várakozás, az öreg kontinensen a legszélesebb körben az Egyesült Királyságban, (NFM: +31%), Hollandiában és Norvégiában (+27-27%), Svájcban (+26%), valamint Írországban (+25%) terveznek kiemelkedő munkaerő-bővülést. Európán kívül a következő hónapokban elsősorban Indiában (+43%), az USA-ban (+34%), Mexikóban (+33%), illetve Kanadában és Costa Ricában (+32-32%) várják a legnagyobb arányú állomány-bővülést az ottani munkáltatók.
A felmérés változó összeállítású részében ezúttal többek között arra kérdeztek rá, hogy a válaszadók milyen mértékben alkalmazzák az új technológiákat (pl. mesterséges intelligencia) a saját cégüknél a toborzás, az új munkavállalók beilleszkedése, illetve a tehetségek képzése során. A hazai cégek válaszaiból az derül ki, hogy az egyes technológiáktól függően a cégek 14 százaléka tartja magát olyan korai alkalmazóknak, akik már most alaposan kihasználják az e technológiákban rejlő előnyöket. 24 százalék az aránya azoknak, akik az ilyen alkalmazások egyes elemeit már használják, és további 23 százalék jelezte azt, hogy egy éven belül sort kerít erre.
Az AI bevezetése persze a többség számára komoly kihívást jelent. E kihívások közül a legtöbben a munkavállalók felhasználói képességeinek hiányát (34%), a magas beruházási költségeket (28%), a megfelelő eszközök hiányát (27%), illetve az adatvédelemnek és az előírásoknak való megfelelést (24%), illetve említették.
fotó: unsplash
- 2025.09.25recruiTECH BLUE konferencia A BLUE konferencia azoknak a kékgalléros toborzásban és foglalkoztatásban érintett HR vezetőknek, toborzási szakembereknek szól, akik napi szinten küzdenek a céljaikért a munkaerőpiacon. Gyere el és tanuljuk, fejlődjünk közösen!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
A mesterséges intelligenciakutatásra specializált szuperszámítógépet adtak át kedden a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE). Palkovics László... Teljes cikk
A Google mesterséges intelligencián alapuló új keresési funkciói alapjaiban forgatják fel a digitális médiapiacot – és már most munkahelyek... Teljes cikk
Mára egyidejűleg több válság is sújtja Magyarországot a Fidesz hibájából. A Tisza Párt azonban szakmai válaszokat, valódi rendszerváltást és... Teljes cikk
- A Z generációsok közel fele szerint főnökük nem értékeli az AI előnyeit 5 napja
- Még nem pályázott az "Év Felelős Foglalkoztatója 2025" címre? Nincs elkésve! 6 napja
- Használják, időt spórolnak, de félnek tőle: munkavállalók és a mesterséges intelligencia 1 hete
- 2030-ig ötmillió robotot gyártanak le, amelyek átvehetik a házimunkát és az ipari feladatokat 1 hete
- A ChatGPT miatt már a munkahelyi brainstormingok sem olyanok, mint régen 1 hete
- A teljes, a rendszeres és a nem rendszeres bruttó átlagkereset a különböző csoportokban - grafikon 1 hete
- Az Amazon vezérigazgatója létszámleépítésre figyelmeztet az AI miatt 1 hete
- AI-vakrepülés a cégeknél: a felelősség a vezetőé? 2 hete
- Megújul a magyar MI-stratégia – az adatgazdaságtól a humanoid robotokig 2 hete
- AI-ügynökök és humán kollégák egy csapatban - de vajon ki lesz a főnök? 2 hete
- Kutatás: gyökeres változásokat hozhat a banki szektor működésében az AI 2 hete