Felmérés: a vezetők többsége szerint a munkaerő még nem áll készen az AI hatékony hasznosítására
A vezetők majdnem fele azt tapasztalta, hogy a munkatársak többsége elutasító vagy kifejezetten ellenséges az MI-vel szemben.
A Kyndryl (NYSE: KD) bemutatta új, globális tanulmányát, amely szerint csak kevés szervezet tett lépéseket annak érdekében, hogy munkaerő-stratégiáját összehangolja a mesterséges intelligencia technológia fejlődésével. Azok a vállalatok, amelyek ezt megtették, előnyre tettek szert a technológiába történő befektetések megtérülésének versenyében.
A jelentés több mint 1000 felsővezető – üzleti és technológiai döntéshozók – körében végzett felmérésen alapul, amely 25 iparágat és nyolc földrajzi térséget ölel fel. A Kyndryl első People Readiness Report című jelentése látványos szakadékot tár fel az MI-be történő befektetések és a munkaerő felkészültsége között:
- A vállalatok 95%-a már fektetett be MI-technológiába
- A vezetők 71%-a szerint a munkaerő még nem áll készen a technológia hatékony hasznosítására
- 51% úgy véli, vállalatuknál nincs meg a szükséges szaktudás az MI kezeléséhez
- A vezérigazgatók 45%-a szerint a munkatársak többsége elutasító vagy kifejezetten ellenséges az MI-vel szemben
Az iparágak között jelentős különbségek vannak. A banki/pénzügyi szolgáltatások és a biztosítási szektor vállalatai számolnak be a legnagyobb felkészültségről, míg az egészségügy jelentősen le van maradva.
„Csak egy szűk vállalati kör tudta eddig sikeresen kihasználni az MI-t üzleti növekedésre” – mondta Michael Bradshaw, a Kyndryl Alkalmazások, Adat és MI területének globális vezetője. – „A jelentés megmutatja, hogy bár az adatarchitektúra és a technológiai infrastruktúra alapvető, azok a szervezetek, amelyek nem helyezik előtérbe a munkaerőt, lemaradnak.”
Bár sok szervezet kísérletezik az MI bevezetésével, egyelőre kevesen tudják kihasználni azokat az áttörő lehetőségeket, amelyek új termékeket és szolgáltatásokat eredményezhetnének. A generatív MI-eszközök a leggyakrabban használtak közé tartoznak, ennek ellenére 10 vezetőből csak 4 számolt be arról, hogy MI-alapú elemzések révén jobb döntéseket tudnak hozni vagy növekedést tudnak elérni. Csupán az érintettek ötöde mondta, hogy náluk az MI elsődleges alkalmazása új termékek és szolgáltatások fejlesztését szolgálja.
Ugyanakkor a kutatás azt is kimutatja, hogy egy kis csoport – az úgynevezett AI-élharcosok (AI Pacesetters) – már képes volt az MI-t az üzleti növekedés szolgálatába állítani, miközben a munkaerő felkészítésére is figyelmet fordított. Ők stratégiai munkaerő-döntéseket hoznak, és eredményeket érnek el a munkavállalók körében is. Ezek a vállalatok három kulcsfontosságú akadályt tudtak leküzdeni:
1. Szervezeti változásmenedzsment: az AI-élharcosok háromszor nagyobb eséllyel számolnak be teljes körűen bevezetett MI-változáskezelési stratégiáról.
2. Az alkalmazottak mesterséges intelligenciába vetett bizalmának hiánya: az AI-élharcosok 29%-kal kisebb valószínűséggel hivatkoznak a mesterséges intelligencia munkavállalói elkötelezettséget befolyásoló félelmekre.
3. Készségbeli hiányosságok: az AI-élharcosok 67%-kal nagyobb valószínűséggel értenek egyet azzal, hogy vállalatuk rendelkezik azokkal az eszközökkel és folyamatokkal, amelyekkel pontosan felmérhetik az alkalmazottak jelenlegi készségeit. Tízből négy számol be arról, hogy egyáltalán nem küzdenek kihívással a készségek terén.
A vezérigazgatók sokkal nagyobb arányban mondják, hogy vállalatuk még csak az MI bevezetésének kezdeti szakaszában jár, mint például a CIO-k vagy CTO-k. Emellett 2,5-szer nagyobb eséllyel tartják elégtelennek a technológiai infrastruktúrát is. A megközelítésbeli különbségek az MI-hez kapcsolódó munkaerő-kihívások kezelésében is megmutatkoznak – a CEO-k sokkal nagyobb eséllyel keresnek külső szakembereket, ahelyett, hogy saját alkalmazottjaikat képeznék tovább.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
- 10 év tanulás kuka? Az AI hónapok alatt írta át egy mérnök karrierjét 1 hete
- A főnököd lehet, hogy már nem is ember? Íme a munka jövője 1 hete
- Így használd okosan a mesterséges intelligenciát a munkában! 2 hete
- Borúlátóak a cégek, mégis AI-ba fektetnek - mutatja egy friss felmérés 2 hete
- AI mindenhol, profit sehol? Egyre idegesebbek a HR-vezetők 2 hete
- Az AI nem csak eszköz, hanem tudatos stratégia 2 hete
- Felmérés: a dolgozók szerint az AI több kárt okoz, mint hasznot 2 hete
- Aki nem használ AI-t, azt elküldik az amerikai PwC-től 3 hete
- Tanulmány: Az AI térnyerése a juttatások csökkentéséhez vezet? 3 hete
- Nem a munka fáraszt, hanem az AI – új mentális túlterhelést találtak a kutatók 3 hete
- A vezetők szerint az AI ma már olyan alapkészség a munkahelyen, mint az írás 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?