Felmérés: ez a korosztály rendelkezik legnagyobb arányban nyugdíj-megtakarítással
A felesleges kiadások mérséklésében az 50 és 60 év közöttiek teljesítenek a legjobban.
Lassan, de biztosan fejlődik a pénzügyi tudatosság Magyarországon, az öngondoskodás javulását számos eszközzel lehet még ösztönözni - közölte az MTI-vel kedden az Aranykor Önkéntes Nyugdíjpénztár. Felmérésük alapján pénzügyi szempontból a negyvenes éveikben járók a legtudatosabbak, ugyanis hosszú távú befektetési céljaik vannak, a kiadásaikat alaposan megtervezik, szemléletüket a gyermekeiknek is továbbadják. Ők rendelkeznek egyúttal a legnagyobb arányban nyugdíj-megtakarításokkal is.
A 40 és 50 év közöttiek 36 százaléka takarékoskodik ilyen céllal, miközben más korosztályokban a 30 százalékot sem éri el ez az arány. Leginkább a negyvenesekre jellemző a kiadások rendszeresen megtervezése is, 81 százalékuk nyilatkozott így. A felesleges kiadások mérséklésében ugyanakkor az 50 és 60 év közöttiek jobban teljesítenek, a visszajelzések szerint a fiatalabb korban kevésbé korlátozzák magukat az emberek.
A felesleges kiadások leggyakrabban impulzusvásárlást, élvezeti cikkeket, el nem fogyasztott élelmiszereket jelentenek, mérséklésük sokat számítana a pénzügyi tudatosság javításában is - írták. A közlemény szerint más eszközökkel is lehet még javítani a helyzeten, és az önkéntes pénztári befizetésekről, az igénybe vehető kedvezményekről is gyakran hiányosak az ismeretek. Sokan gondolják például bonyolultnak a befizetések utáni adóvisszaigénylés folyamatát, majdnem 40 százalék pedig még mindig nem is tud erről a lehetőségről - tették hozzá. A kutatás november első felében készült 1190 fő megkérdezésével. Az eredmény reprezentatív a 16 és 59 éves, okostelefonnal rendelkező lakosságra nézve kor, nem, végzettség, lakóhely típusa és helye alapján.
MTI
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, és egyre többen tudják, hogy az nemcsak rokkantság vagy fogyatékosság, hanem akár az orvosilag... Teljes cikk
A kormányzat jelenleg is vizsgálja, hogyan tudja az Otthon Start hitelprogramot, a fix 3 százalékos hitelt kiterjeszteni és biztosítani a külföldön... Teljes cikk
Egyedi miniszteri döntéssel a MÁV-csoport fegyveres, biztonsági feladatot ellátó munkavállalói is hathavi többletjuttatást kapnak, a fegyverpénz... Teljes cikk
- Évente egy kabát, de közben beázik a ház – mi történik a magyar nyugdíjakkal? 3 hete
- Okostelefon-függőség: miért kezd el a világ visszatérni a "buta" telefonokhoz? 3 hete
- Kiknek jár a nyugdíj előtti álláskeresési segély és mekkora az összege? 4 hete
- A szakértő szerint elkerülhetetlen a nyugdíjrendszer reformja 4 hete
- Mi az a valorizációs szorzó, ami kulcs a nyugdíjszámításnál? 4 hete
- „Az egészséges nagymama, nagypapa olyan, mint a lottóötös” – növelhetik-e az egészségügyi kiadások a GDP-t? 4 hete
- Mennyivel kap kevesebbet a magyar az osztrák nyugdíjasnál? Így értéktelenedett el a nyugdíj Magyarországon 1 hónapja
- Hogyan lehetne visszahozni a korkedvezményes nyugdíjakat? 1 hónapja
- Rekordtaglétszám, rekord befizetések – mi áll az önkéntes pénztárak berobbanása mögött? 1 hónapja
- Ekkora reálhozamot értek el az önkéntes nyugdíjpénztárak 1 hónapja
- Egy sornyi szakszervezet kéri a korkedvezményes nyugdíj visszaállítását 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?