kapubanner for mobile

Félmilliárd forint kezdő vállalkozóknak

Új pályázatot hirdetett a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium a kezdő vállalkozói aktivitás ösztönzésének támogatására - értesült a Világgazdaság.

A konstrukció alapvető célja a vállalkozóvá válás, a kezdő vállalkozói aktivitás ösztönzése gazdasági, vállalkozói ismeretek, tananyag kifejlesztése, oktatása, tanácsadása révén. Ezáltal pedig a vállalkozói kultúra, a vállalkozói lét, imázs erősítése, s a versenyképes vállalkozói tudás, a legjobb gyakorlatok, a PR- és kommunikációs ismeretek fejlesztése.

A pályázat támogatási kerete 500 millió forint. Ebből minimálisan hárommillió forint igényelhető, a megpályázható maximális összeg pedig 35 millió. A támogatás mértéke a program elszámolható összköltségének általában 70 százaléka, de a nők és a hátrányos helyzetű csoportok részére szervezettek esetén legfeljebb 80 százaléka is lehet. (Hátrányos helyzetű csoportnak minősülnek a romák, az 55 év felettiek, a hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetű diákok, a csökkent munkaképességűek és a fogyatékkal élők.) A nyertes pályázatok várható száma 40-60. A saját forrásnak legalább a projekt összköltségének a 20 százalékát el kell érnie.

Támogatásra magyarországi székhelyű, jogi személyiséggel rendelkező, a támogatás céljának megfelelő oktatási, tanácsadási tevékenységet végző költségvetési szerv és intézménye, egyesület, kamara, alapítvány, közhasznú társaság pályázhat. A támogatható tevékenységek között szerepel a vállalkozások indításához és működtetéséhez kapcsolódó tanácsadás, különös tekintettel a marketing- és piacorientált szemlélet előtérbe helyezésére; a gazdasági vállalkozói ismeretek, elméleti és gyakorlati tudástranszfer; a tananyag, tréninganyag kidolgozása vagy a már meglévő továbbfejlesztése oktatási célra, amelynek segítségével olyan gazdasági vállalkozói szemléletmód sajátítható el, amely a mai, nemzetközileg is elvárt követelményeknek megfelelve felkészít a vállalkozóvá válásra.

Támogatható továbbá a kutatás-fejlesztéssel foglalkozó cégeknek a vállalkozói és piaci ismeretek, az üzleti tervezés, a menedzsmentképességek, a tárgyalástechnika, a piacorientált informatikai szakképzés oktatása; a mentorprogram, valamint a vállalkozói lét, mint társadalmi érték megjelenítése, imázsának építésére szolgáló PR- és kommunikációs költségek. A kizárólag csak tananyag, tréninganyag kidolgozását vagy a már meglévő továbbfejlesztését tartalmazó pályázat azonban nem részesülhet támogatásban.

A pályázatok benyújtása csak február elsejétől február 29-ig lehetséges. Elbírálásuk a kapott pontszám alapján történik. A szükséges dokumentáció január 10-től olvasható és tölthető le a GKM - www.gkm.gov.hu - honlapjáról. A pályázatokkal kapcsolatban a 06-40-200-617 kék számon kérhető felvilágosítás.

Világgazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek