kapubanner for mobile

Felszámolná a dolgozói szegénységet az MSZP

Az MSZP fizetésemelést követel, mert meggyőződése, hogy az elvándorlást és a pályaelhagyást legfőképpen a közszférában dolgozók alacsony fizetése okozza - jelentette ki a párt elnöke szombaton Nagykanizsán, sajtótájékoztatón.

Tóbiás József szerint tíz kórháznyi orvos hiányzik ma Magyarországon, és egy szociális munkás annyit keres, mint akit gondoz. Az MSZP elnöke elfogadhatatlannak nevezte, hogy az állam ennyire nem gondoskodik a "szolgálatát végző emberekről".

Az ellenzéki politikus hozzátette: "már azt is követelni kell, hogy azt fizessék ki nekik, ami eddig járt", mert az egészségügyben, az oktatásban és a közigazgatásban még a novemberre, decemberre járó fizetéseket sem utalták át mindenkinek.

Úgy fogalmazott: "leszakadóban lévő országban élünk, amely Európától egyre távolabb kerül, és egy szétszakadó országban élünk, amely egyre inkább megosztottá válik, olyan jövedelemkülönbségek alakultak ki". A hatalomhoz közelálló kevesek nagyon jól jártak az elmúlt öt évben, milliók pedig leszakadnak, olyanok is bajban vannak, akik azt hitték, hogy a munkájuk után kapott fizetésből képesek eltartani magukat és a családjukat - fűzte hozzá.

Teleki László, az MSZP nagykanizsai országgyűlési képviselője kijelentette: az előző két választási kampányban a Fidesz becsapta az embereket azzal, hogy senkit nem hagy az út szélén, de ma még mélyebb szegénység van, mint volt korábban. A Fidesz szerinte cserben hagyta a bérből, fizetésből élőket is, mert dolgozói szegénység van, a bérekből az emberek nem tudnak félretenni, de még a gyógyszerrecepteket sem tudják kiváltani.

Fodor Csaba, az MSZP Zala megyei elnöke, nagykanizsai önkormányzati képviselő arról beszélt: Nagykanizsa közgyűlésétől azt kérte, hogy 2016-ban legalább 20 százalékkal emeljék meg az önkormányzati dolgozók és az önkormányzati cégek alkalmazottainak fizetését. Ha ezt a béremelést nem hajtják végre, önálló képviselői indítványként tesz erre újból javaslatot.

Tóbiás József - a szocialisták zalai politikusaival együtt - a Magyar Vöröskereszt által üzemeltetett Családok Átmeneti Otthona előtt tartott sajtótájékoztatót Nagykanizsán, mielőtt az MSZP helyi csoportja által gyűjtött adományokat átadták volna. Délelőtt Veszprémben ételosztáson vett részt a helyi MSZP-iroda előtt. Közölte: a szocialisták mind a 106 országgyűlési választókerületben szerveznek valamilyen karitatív akciót ezekben a napokban.
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek