kapubanner for mobile

Féltik az állásukat, betegen is dolgoznának az amerikaiak

Az amerikai munkavállalók 71 százaléka betegen is dolgozna - derül ki a több mint ötven országban jelen levő Monster nemzetközi állásportál egyesült államokbeli alkalmazottak körében végzett felméréséből. Csak minden ötödik megkérdezett fogadná meg orvosa tanácsát és ágyban, munka nélkül kúrálná magát. A magyarázat nem bonyolult: recesszió idején a dolgozók jobban félnek állásuk elvesztésétől.

images

Annak ellenére, hogy az amerikai egészségügyi szervek a H1N1 járvány terjedése miatt óva intettek mindenkit attól, hogy betegen is dolgozzon, úgy tűnik, az amerikaiak nem fogadják meg a tanácsot. A "Monster Meter" nevet viselő online közvélemény-kutatás eredménye - amelyet közel 12 ezren töltöttek ki - legalábbis azt mutatja, hogy a dolgozók 71 százaléka betegen is megjelenne főnöke előtt. Minden harmadik válaszadó kifejezetten azért, mert fél attól, hogy gazdasági világválság idején hiányzása egyben elbocsátását is jelentené. A munkavállalók 10 százaléka inkább otthon maradna, de nem tolná a munkát és távmunkában dolgozna. Csupán 19 százalék fogadná meg orvosa tanácsát és feküdné ki ágyban, munka nélkül betegségét.

Betegen is elmegy dolgozni?

Igen, nem hiányozhatok, sok a munkám: 38 százalék
Igen, ebben a gazdasági helyzetben félek, hogy elveszítem a munkámat: 33 százalék
Nem, ha megbetegszem, otthonról dolgozom: 10 százalék
Nem, a felépüléshez pihenés kell: 19 százalék
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek