kapubanner for mobile

Felvételi: aki akart, tudott jelentkezni

Rendben lezárultak kedden késő este a felsőoktatási felvételi jelentkezések, az informatikai rendszerben nem volt fennakadás - mondta Bakonyi László szerdán az MTI-nek; az Oktatási Hivatal elnökének tájékoztatása szerint a meghosszabbított felvételi jelentkezés lehetőségével mintegy ezer diák élt.

A felsőoktatási jelentkezéseket azután hosszabbították meg egy nappal, hogy hétfő este - informatikai túlterheltség miatt - elérhetetlenné vált az e-felvételi rendszer. Így akik hétfő este nem tudták jelentkezésüket elküldeni, kedd este tíz óráig még megtehették.

A hivatal elnökének korábbi közlése szerint hétfőn a késő esti órákban a felsőoktatási felvételi elektronikus jelentkezési rendszere hosszabb ideig nehezen elérhető, majd elérhetetlen lett.

A jelenség hátterében - az első vizsgálatok alapján - "a rendszert egyidejűleg nagy számban használók miatt kialakult túlterheltség állt". Az informatikai szolgáltató tájékoztatása szerint ebben az időszakban az elmúlt években tapasztalt jelentkezői igény többszörösét kellett volna a rendszernek kiszolgálnia. A hivatal vizsgálatot indított, hogy kiderítse, pontosan mi okozta a rendszer leállását.

A felvételi eljárás lezárultával megkezdődik az adatok feldolgozása. Aki eddig nem tette meg, és elektronikusan jelentkezett, február 23-ig kell hitelesítenie jelentkezését.

Ha a feldolgozás során kiderül, hogy a jelentkező valamely adatát hibásan vagy hiányosan adta meg, akkor arról hiánypótlási értesítést kap a jelentkezési határidőt követő 30. napig. A hiánypótlási felszólításban részletesen megtalálható, mi a gond, és az is, miként lehet javítani.

Amennyiben a jelentkező a hiányt legkésőbb a kézhezvételtől számított 8 napon belül nem pótolja, jelentkezési kérelmét az Oktatási Hivatal részben vagy egészben elutasíthatja.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek