Fiatalkori munkanélküliség: nincs általános megoldás
Jelenleg nincs fontosabb probléma a fiatalok magas munkanélküliségénél, világszerte 75 millió fiatal állástalan, ami hatalmas gazdasági és társadalmi gondot jelent - mondta a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetet (ILO) főigazgatója a fiatalok foglalkoztatásáról szóló szemináriumon, pénteken Budapesten.
Úgy vélte, különösen aggasztó a tartósan munkanélküliek helyzete, mert minél tovább marad munka nélkül egy álláskereső, annál nehezebb visszakerülnie a munkaerőpiacra. A fiatal munkanélküliek 30 százaléka tartósan, azaz több mint egy éve munkanélküli - tette hozzá.
Kiemelte, a munkahelyek minőségére is oda kell figyelni. A fiatalok a legkiszolgáltatottabbak a munkaerőpiacon, az átlagosnál ötször nagyobb az esélye annak, hogy csak munkaerő-kölcsönzés révén kapnak állást, illetve csak bizonytalan munka vagy részmunkaidős állás jut nekik - mondta Guy Ryder.
Rendkívül sürgető problémáról van szó, amelynek megoldásával nem lehet várni. A kormányoknak, a munkaadóknak és a szakszervezeteknek is erőfeszítéseket kell tenniük, továbbá nemzeti és nemzetközi válaszokra is szükség van - hangsúlyozta a főigazgató.
Úgy fogalmazott, nincs általános megoldás, amely minden országban alkalmazható lenne. Foglalkoztatásbarát makrogazdasági politikát kell kialakítani, nagy hangsúlyt kell helyezni a készségfejlesztésre, és olyan programokra, intézkedésekre van szükség, amelyek kifejezetten a fiatalokra összpontosítanak.
Az ILO főigazgatója üdvözölte, hogy Magyarország felismerte a problémát és azonosította a kihívásokat. Andor László foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős uniós biztos arról beszélt, hogy minden korosztály áldozata az elhúzódó válságnak, de a fiatalokat különösen súlyosan érinti. Ugyanakkor jelentős különbségek vannak az egyes EU-tagállamok között, a stabilabb gazdaságú országokban - például Ausztriában, Hollandiában és Németországban - kevésbé aggasztó a helyzet, azokban a tagállamokban azonban, amelyeket az eurózóna válsága érzékenyebben érint - így Spanyolországban és Görögországban -, a fiatalok munkanélkülisége is nagyobb probléma.
Az általános munkanélküliségi szint és a fiatalok munkanélkülisége követte a gazdasági konjunktúra alakulását, és 2009-től drasztikusan megemelkedett - emlékeztetett. Megjegyezte, a fiatalok munkanélkülisége már korábban is meghaladta a többi korosztályét, de akkor még nem tulajdonítottak ennek túl nagy jelentőséget.
Arra is kitért, hogy az alacsonyabb képzettségűeket mindig súlyosabban érinti a válság, ezért fontos, hogy minél többen szerezzenek jó végzettséget. Az Európai Bizottság első válságkezelési csomagja 2011 végén jelent meg, ebben a fiatalok foglalkoztatásának segítését az EU egyik legfontosabb feladataként jelölték meg - idézte fel. Hozzáfűzte, emellett nagy hangsúlyt helyeztek a mobilitás támogatására, és arra, hogy a strukturális alapok forrásait hatékonyabban használják fel a fiatalok foglalkoztatásának előmozdítására.
A biztos hangsúlyozta, a bizottság csütörtökön Dublinban egyeztetett az ír kormánnyal, és Írország - amely jelenleg tölti be az EU soros elnöki posztját -, fontos feladatának tekinti a fiatalok munkanélküliségi helyzetének kezelését. Az unió polgárait is ez a probléma érdekli a leginkább, ennek megoldását tartják a legsürgetőbb kihívásnak - vélekedett.
Az NGM és az ILO szemináriumának célja, hogy felhívja a figyelmet a fiatalok munkaerő-piaci helyzetét javító intézkedések szükségességére és sürgősségére. Az eseményen bemutatják a fiatalok foglalkoztatási helyzetének javítására irányuló ILO-, illetve EU-kezdeményezéseket, valamint a magyar kormány stratégiáit és intézkedéseit. A szeminárium lehetőséget kínál a nemzetközi tapasztalatok, legjobb gyakorlatok megismerésére, illetve a szociális partnerek és a civilek szerepének megvitatására a fiatalok foglalkoztatási helyzetének javításában.
A szemináriumra érkezett Guy Rydert hivatalában fogadta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere; tárgyaltak a fiatalok munkaerő-piaci helyzetéről, foglalkoztatáspolitikáról. A tárca közleménye szerint egyetértettek abban, hogy fontos a szociális partnerekkel való egyeztetés új rendszerének megerősítése, valamint hogy olyan szociális rendszer kiépítésére van szükség, amely munkaerő-piaci aktivitásra ösztönöz.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk
- Így áll most a munkanélküliség Európában – a fiatalok helyzete továbbra is nehéz 1 hónapja
- A munkanélküliségi ráta alakulása nemek szerint - grafikon 1 hónapja
- A meglepő igazság: Miért jelennek meg szülők a Z generáció állásinterjúin? 1 hónapja
- Több a munkanélküli, kevesebben dolgoznak – kijöttek a friss KSH-adatok 1 hónapja
- A DK felszólítja Csányi Sándort, hogy fejezze be az OTP-nél a tömeges kirúgásokat 2 hónapja
- Rég nem látott csúcson a brit munkanélküliség 2 hónapja
- A diploma már nem elég: brutális valóság vár a Z generációra a munkaerőpiacon 2 hónapja
- A fiatal felnőttek közel fele ritkán vagy soha nem tesz félre pénzt arra az esetre, ha nem tudna dolgozni 2 hónapja
- Miért lett sokkal nehezebb állást találni és miért kellenek a vendégmunkások? 2 hónapja
- Nem csak a Z generáció problémája - Az egész ellátórendszerre hatással lehet, hogy a fiatalok nehezen jutnak lakáshoz 3 hónapja
- Fogy a dolgozó Magyarország: újabb tízezrekkel kevesebben a munkaerőpiacon 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?