kapubanner for mobile

Fiatalokért felelős helyettes államtitkár: a vállalkozóvá váláshoz szükséges tanulást nem lehet elég korán kezdeni

Évtizedekkel ezelőtt még azt gondolta az ember, hogy a vállalkozóvá váláshoz dörzsöltség kell, nem pedig kreativitás, tehetség, készség és képesség, ám ez nem így van - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára Kaposváron pénteken.

Nagy-Vargha Zsófia a Kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban a Science Fair elnevezésű tudományos kiállításon tartott Mivel segíthetjük a 18 év alattiak vállalkozóvá válását? című kerekasztal-beszélgetésen hangsúlyozta: a vállalkozóvá váláshoz szükséges tanulást nem lehet elég korán kezdeni, és fontos, hogy a fiatalok felismerjék, érdemes vállalkozni. A helyettes államtitkár emlékeztetett arra, hogy a Nemzeti Tehetség Programon belül most már harmadik éve hirdetik meg az úgynevezett START ösztöndíjprogramot.

Ez a nagyon kedvelt, képzéssel és anyagi támogatással járó komplex program eddig főként fiatal felnőtteknek szólt, jellemzően egyetemisták jelentkeztek rá, de úgy gondolták, programcsaláddá bővítik, és megcélozzák a 18 év alattiakat is - tette hozzá.

Jelezte, a második alkalommal meghirdetett START Ideathon ötletversenyre 16-20 éves korú, csapatokat alkotó középiskolás diákok jelentkezését várják november 22-ig. A cél, hogy szakmai támogatás, mentorálás mellett ösztönözzék a fiatalokat kreatív ötleteik megvalósítására, vállalkozói készségeik fejlesztésére.

"Társadalmilag hasznos ötletekkel lehet jelentkezni a fenntartható fejlődés, a fenntartható energiafelhasználás és a mentális egészség témakörében" - mondta el.

Nagy-Vargha Zsófia utalt rá, hogy az egyetemeken is működik vállalkozásfejlesztő program, a Hungarian Startup University ösztöndíját eddig több tízezren vehették fel. A helyettes államtitkár kiemelte, nemcsak a vállalkozás elindítására készítik fel a fiatalokat, hanem olyan készségekhez és képességekhez is segítik őket, amelyeket az élet bármely más területén hasznosítani tudnak. Ilyen például az, hogyan kell maguk elé célokat kitűzni, csapatban dolgozni.

A KIM korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a START programcsaláddal a szaktárca a Nemzeti Tehetség Központtal együttműködve olyan elképzeléseket szeretne segíteni, amelyek fókuszában Magyarország saját erőforrásra épülő fejlesztései állnak, és amelyek össztársadalmi értéke jelentős.

Célja, hogy lehetőséget adjon tehetséges fiatalok számára ötleteik valóra váltására vállalkozás keretében. A START programcsalád keretében a korosztályhoz és az ötlet fejlettségi szintjéhez igazodó, személyre szabottabb tapasztalati és tudásanyag kínálattal egy vállalkozói tehetségút kialakítása a cél. A START Programcsalád a START Ideathonból és a november 25-én megnyíló START programból áll.

 

MTI

  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tanulmány: Az AI térnyerése a juttatások csökkentéséhez vezet?

Egy friss kutatás szerint az Egyesült Államokban a vállalatok több mint fele csökkenti a munkavállalói juttatásokat, hogy csökkentse az AI-val... Teljes cikk

Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV március második felében

A NAV munkatársai többek között a dolgozók bejelentését is vizsgálják. Teljes cikk

Már elérhetőek az szja-bevallási tervezetek!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén is több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetét, a dokumentumot az... Teljes cikk