Fidesz: az MSZP vérig sértette a színházi szakmát
A Fidesz szerint az MSZP kormányzása nyolc évében csak szavakban tett a magyar színjátszásért, most pedig egy nyilatkozattal vérig sértette a színházi szakmát.
Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője az MSZP szerdai közleményére reagált így az MTI-nek, amelyben az ellenzéki párt üdvözölte a hagyományteremtő célzattal először megrendezett színházi évadnyitó ünnepségét, ám azt szégyennek tartotta, hogy L. Simon László kultúráért felelős államtitkár elégedett azzal, hogy idén nem csökken a színházak állami támogatása. "Ez a pénz ma nagyjából arra elég, hogy a színházakban felkapcsolják a villanyt, nem pedig arra, hogy magas színvonalú produkciókat hozzanak létre: csak lélegeztető gépen tartják a színházakat, nem biztosítanak egészséges létet" - írta az MSZP, tudatva azt is: kormányra kerülésük esetén az európai értékek, a művészi szabadság, a tolerancia és a szakmai minőségen alapuló döntések alapján hozza majd helyre az "Orbán-kormány ámokfutását".
Selmeczi Gabriella azt közölte: aki azt állítja, hogy a magyar színházak az elmúlt években csak arra voltak képesek, hogy felkapcsolják a villanyt, az nemcsak vérig sérti a színházi szakmát és a színházat szerető közönséget, de annak is tanúbizonyságát adja, hogy az elmúlt években nem tette be a lábát egyetlen színházba sem.
A Fidesz szóvivője arra hívta fel a figyelmet: mindezek után érthető, hogy miért csak üdvözölni tudja az MSZP az első színházi évadnyitót, ha ugyanis kormányzása nyolc évében nem csak szavakban tett volna a magyar színjátszásért, akkor most nem az első, hanem a jubileumi, tízedik évadnyitót rendezhették volna.
"Az MSZP azt állítja magáról, hogy hisz az európai értékekben, a művészi szabadságban, a toleranciában, a szakmai minőségen alapuló döntésekben. A Fidesz-KDNP vezette kormány kultúrpolitikája viszont most és az elkövetkező években valóban úgy tesz ezen értékekért, ahogy az egy demokratikus országban elvárható" - írta Selmeczi Gabriella.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?