kapubanner for mobile

Fiktív munkaszerződéseket árult egy bűnszövetkezet

Felszámoltak Spanyolországban egy bűnszövetkezetet, amely munkanélküli-segélyhez, illetve tartózkodási engedélyhez való hozzáférést is biztosító fiktív munkaszerződéseket árult. Több mint 400 embert állítottak elő - írja a hirado.hu.

Összesen "422 személyt hallgattak ki, köztük a szerződések kedvezményezettjeit, a szóban forgó bűnszervezet tagjait és első számú emberét is" - derült ki a közleményből. Az őrizetbe vételekre Spanyolország-szerte mintegy 30 városban - egyebek között Sevillában, Barcelonában, Madridban és Bilbaóban - került sor.

"Azok, akik fizettek ezekért a szerződésekért, elsősorban munkanélküli-segélyhez akartak jutni, illetve a külföldi - zömmel marokkói - állampolgárok esetében a tartózkodási engedély megszerzése volt a cél" - magyarázta a szaktárca. Még foglyok is vettek hamis munkaszerződést, hogy azon keresztül a fegyintézetben bizonyos előnyökhöz jussanak.

A bűnszervezet irányítója az andalúziai Jerez de la Frontera lakója. A férfi fantomcégeket hozott létre, amelyek élére az esetek többségében büntetett előéletű kábítószerfüggőket állított, akik fizetséget is kaptak munkájukért. A hatóságok közlése szerint a csalásokban összesen 10 ilyen álcég vett részt.

A minisztérium úgy becsüli, hogy a bűnszövetkezet működése több mint 2,6 millió euróba (778 millió forintba) került az államnak az álszerződések alapján kifizetett járulékok miatt.

Az euróövezet negyedik legnagyobb gazdaságának számító Spanyolországban jelenleg 26 százalék körüli a munkanélküliek aránya.

hirado.hu/MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek