Fizetési trendek Európában
Míg Európában átlagosan a cégek 38 százaléka fizet határidőre, Magyarországon ez az arány 41 százalék - áll egy elemzésben.
A felmérés szerint Európában átlagosan a vállalkozások 53 százaléka késik 1-30 nap között a számlafizetésekkel. A vizsgált országok közül csak Németországban és Svájcban nagyobb a határidőben fizetők aránya a késve teljesítőkénél. Németországban a cégek csaknem 75 százaléka, Svájcban pedig 55 százaléka fizet időben. Portugáliában viszont ez az arány csak 22 százalék.
A magyarországi adat pontosításaként a a szakértők kiemelik, hogy a bevett gyakorlat alapján a magyar cégek a határidő napján utalják el számláik ellenértékét, így egynapos késéssel már összességében a hazai cégek 53 százaléka teljesíti fizetési kötelezettségeit.
A magyar vállalkozások közül a legkisebbek fizetik leginkább határidőben számláikat. A közlemény szerint ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy a mikrovállalkozások a legmegbízhatóbbak. A 46 százalékos határidős fizetés arra is utal, hogy ezek a vállalkozások kisebb arányban kapják meg előre az árut fizetés nélkül.
Az extrém, 90 napot meghaladó késések aránya is a mikrovállalkozások körében a legmagasabb, ami a szakértők szerint arra utal, hogy ezek a cégek válnak a legnagyobb valószínűséggel fizetésképtelenné.
Az adatok szerint a közepes cégméret esetén a legalacsonyabb, 29,8 százalékos a határidőben fizetések aránya. A nagyvállalatok 30,1 százaléka, míg a kisvállalkozások 38 százaléka egyenlíti ki számláit határidőben.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk
A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk
- Nincs több pénz nyaralásra – mégsem maradnak otthon a magyarok 6 napja
- 840 ezer forint az átlagbér – de van egy csavar a számok mögött 1 hete
- Bérsáv: Mit jelent és miért lesz kötelező 2026-tól? 1 hete
- Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő? 2 hete
- Ennyit keresnek a budapesti busz- és villamosvezetők 2 hete
- A digitális zsákutca felé sodródnak a magyar KKV-k? 2 hete
- Vége a hároméves GYES-nek? Beszállnak a férfiak? 2 hete
- Mechanical Engineer 2 hete
- Borúlátóak a cégek, mégis AI-ba fektetnek - mutatja egy friss felmérés 2 hete
- Ekkora hitelt vehetnek fel a legjobban kereső dolgozók 2 hete
- Felmérés: a magyar női vállalkozók és vezetők túlterheltek 3 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?