Folyósították az első munkáshitelt
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatJanuár másodikán már hat hazai banknál fel lehet venni a munkáshitelt.
Január másodika óta vehető igénybe Magyarországon a munkáshitel. Az OTP Bank már az első nap élénk érdeklődést tapasztalt az új konstrukció iránt fiókjaiban. Az újév első munkanapján már többen hiteligényüket is beadták a bank fiókjaiban az új, államilag támogatott konstrukció iránt, a hitelintézet az első hitelbírálatokat is lefolytatta, és már folyósította az első munkáshitelt.
„Érdemes ügyfeleinknek felkészülnie a bankfióki látogatásra, ugyanis a Munkáshitel elbírálásához három dokumentumra mindenképp szükségük lesz. A társadalombiztosítási-jogviszonyuk igazolására, az erkölcsi bizonyítványra, valamint alkalmazottak esetében munkáltatói igazolásra, míg a vállalkozók esetében pedig egy NAV-igazolásra. Ha ügyfelünk az egyéb szükséges személyes iratok mellett ezeket a dokumentumokat is bemutatja, a bank néhány órán belül elbírálja az igényét, majd az aláírást követően folyósíthatja számára a hitelt” - nyilatkozta Florova Anna, az OTP Bank lakossági hitelezésért felelős ügyvezető igazgatója.
A hitelintézet csak a banknál 6 havi számlamúlttal rendelkező ügyfeleinek igénylését fogadja be. További feltétel, hogy alkalmazottak esetén minimum nettó 177 ezer forint bér érkezzen havonta az ügyfél számlájára. Ha az igénylő vállalkozó, legalább havi 210 638,- forint NAV által igazolt jövedelemmel szükséges rendelkeznie.
Itt írtunk bővebben arról, hogy hány pénzintézet kínál munkáshitelt, és milyen feltételekkel.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?