kapubanner for mobile

Folytatódnak a tárgyalások a pedagógus szakszervezetekkel

A pedagógusok hat reprezentatív szakszervezete közül öttel nemcsak megállapodást írt alá a szaktárca az együttműködéséről, hanem folyamatosan folynak a szakmai egyeztetések - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) közoktatásért felelős helyettes államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón, miután megbeszélést folytatott a szakszervezetekkel.

Glovizcki Zoltán elmondta, hogy olyan egyeztetések is folynak, amelyek témáiról a pedagógus szakszervezetekkel a kormány korábban megállapodott. "A közoktatási intézmények állami átvételének monitorozása már működik, a megyei fejlesztési tervek jogszabályba ágyazásáról éppen ezekben a percekben is tárgyalunk" - tette hozzá.

A helyettes államtitkár a tárgyalások témái között megemlítette még a pedagógusok foglalkoztatását és az életpálya modell megszervezését, valamint a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) működésének szabályozását. "Nem formális beszélgetéssorozatról van szó, fontos értékes észrevételeket kapunk" - hangsúlyozta az Emmi helyettes államtitkára.

Szüdi János, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szakértője arról beszélt, a többi között szeretnék elérni, hogy a tanulók ugyanott tudják megkezdeni a következő tanévet, ahol most befejezik.

"Elvárás és igény, hogy a pedagógusok megfelelő díjazás és elismerés mellett léphessenek át az új foglalkoztatási rendszerbe" - hangsúlyozta a PSZ szakértője.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek