kapubanner for mobile

Főnöke autójával okozott halálos balesetet egy férfi

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A fiatalkorú ellen közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emeltek vádat.

A Debreceni Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és más bűncselekmény miatt emelt vádat az ellen a fiatalkorú férfi ellen, aki a munkaadója által rábízott kistehergépkocsival engedély nélkül közlekedett és azzal elütött egy kerékpárost - írja az Ügyészség. 

A vádirat szerint a fiatalkorú vádlott 2022. júliusában Balmazújváros környékén egy kertészetben dolgozott, ahol a munkaadója biztosított számára egy kistehergépkocsit. 2022. július 22-én a jogosítvánnyal nem rendelkező vádlott a reggeli órákban a tulajdonos engedélye nélkül használta a járművet, Balmazújváros környékén közlekedett vele.

A közúton a vádlott járművével azonos irányba haladt kerékpárján fennülve az idős sértett az úttest szélére húzódva. A fiatalkorú kellő időben észlelte az előtte haladó sértettet, azonban figyelmetlensége és részben a napsütés zavaró hatása folytán lassítás nélkül utolérte és a tehergépkocsival fékezés nélkül elütötte a kerékpárost. Az idős férfi a kerékpárról leesett és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek