kapubanner for mobile

Franciaország: A cannes-i filmfesztivál alatt is folytatódnak a nyugdíjreform elleni tüntetések

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A vitatott francia nyugdíjreform elleni tiltakozóakciókat szervez a CGT szakszervezet a kedden kezdődő 76. cannes-i filmfesztivál alatt a francia tengerparti városban, annak ellenére, hogy a hatóságok betiltottak minden megmozdulást a Croisette környékén.

A helyi prefektúra döntése értelmében a fesztivál idején, május 16. és 28 között tilos tüntetni a fesztiválpalota környékén, a tengerparti sétányon, azaz a Croisette-en, és azt oda vezető utcákban. A rendőrség az AFP hírügynökségnek megerősítette, hogy "ez ugyanígy volt a korábbi években is". 

Az egyik legjelentősebb francia szakszervezet "A CGT is fellép Cannes-ban" szlogennel hirdette meg a megmozdulásait. 

Az első akciót pénteken délután 1 és 3 óra között tartják a vendéglátóipari dolgozók a nagy presztízsű Hotel Carlton előtt, amelyre - miután magánterület - nem vonatkozik a hatóságok tiltása. A második bejelentett tüntetést május 21-re hirdette meg a CGT a többi szakszervezettel együtt a belvárosban, a tiltott területen kívül eső Carnot sugárúton a nyugdíjreform visszavonását követelve, de tiltakozni akarnak a reform ellen az alkalmi munkások és a szabadúszó művészeti dolgozók jövedelmezésére vonatkozó következményei ellen is - jelezte a CGT, amely nem zárt ki "meglepetésakciókat" a fesztivál alatt. 

A szakszervezet azt is közölte, hogy május 21-én este 10 órakor a fesztiválpalotában fogják bemutatni az Amor, Mujeres y Flores című 1989-es dokumentumfilmet a virágiparban használt növényvédő szerek áldozatává váló kolumbiai munkásokról. A CGT indítványára bemutatásra kerülő alkotást követően a fesztivál vitát rendez a nők helyzetéről a munka világában, és mindenekelőtt a filmkészítés területén.
A nyugdíjkorhatárt két évvel megemelő törvénytervezet ellen január 19-én kezdődtek százezres tömegdemonstrációk a szakszervezetek felhívására, a tüntetéseket pedig országszerte utcai zavargások kísérték.

A francia alkotmánytanács azóta jóváhagyta a nyugdíjkorhatárnak a jelenlegi 62-ről 64 évre emelését előíró törvénytervezetet, amelyet másnap Emmanuel Macron államfő ki is hirdetett, s várhatóan még az év folyamán életbe lép.

MTI

 

  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek