kapubanner for mobile

Futó Péter lett az MGYOSZ elnöke

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Egyetlen jelöltként Futó Pétert választotta elnökének a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége. A szakember Széles Gábort helyét vette át a poszton, és négy évig irányíthatja a szervezet munkáját - tudatja az InfoRádió.

Az MGYOSZ csütörtöki elnökválasztását követően a szövetség vezetését is megreformálták, többek közt beválasztották azoknak a magyarországi nagyvállalatoknak a képviselőit is, amelyek korábban aktívan nem vettek részt a szervezetben, így a 16 tagú alelnöki testület tagja lett Mosonyi György, a Mol vezérigazgatója és Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese is.

InfoRádió
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek