Gaskó: A sztrájk folytatásáról időben értesülnek az utasok
Az eddigi gyakorlatnak megfelelően a sztrájk esetleges folytatásáról időben értesülnek majd az utasok, a munkabeszüntetés időpontját egy nappal korábban bejelenti majd a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) - nyilatkozta Gaskó István, a szövetség elnöke csütörtökön az MTI-nek.
Gaskó István, a VDSZSZ elnöke elmondta: nem igaz, hogy a vasutassztrájk folytatása előtt egy órával, és csak a munkáltatóval közölnék a vasutassztrájk folytatását. A VDSZSZ elnöke szerint sokan félreértették az új sztrájktechnikáról az egyik tagszervezetüktől nyilvánosságra került levél szövegét, hogy egy órával előbb sms-ben közölnék a munkáltatóval a munkabeszüntetés kezdetét. A folytatásról az VDSZSZ országos sztrájkbizottsága dönt, amit egy nappal korábban bejelentenek - mondta a szakszervezeti vezető. Megjegyezte: az eddigiekhez képest az lesz a különbség, hogy a sztrájk bizonyos helyeken fog elkezdődni, de erről az utazóközönség időben, egy nappal korábban tudni fog. Ugyanakkor kijelentette: nincs még eldöntött időpont a vasutassztrájk folytatásról, jelenleg különböző tárgyalások folynak. Arra a kérdésre, hogy szerinte hol húzódik a sztrájkhoz, illetve a közlekedéshez való jog határa, a VDSZSZ elnöke elmondta: úgy gondolja, a sztrájkhoz való jog, illetve a közlekedéshez való jog nem zárja ki egymást. A közlekedéshez való jog a teljes közlekedési infrastruktúrára vonatkozik, ebből csak egy alrendszer a vasút. Az emberek - az esetek többségében - más közlekedési eszközt igénybe tudnak venni a vasutassztrájk alatt.
Nehéz határt szabni sztrájkhoz, illetve a közlekedéshez való jog között, és a kormány mindkét jogot maximálisan tiszteletben tartja - válaszolta Molnár Csaba közlekedésért felelős miniszter az MTI ugyanezen kérdésére válaszolva csütörtökön a kormányszóvivői tájékoztatón. Alkotmányos alapelv az, hogy valamely jog gyakorlása nem jelentheti más jogok gyakorlásának megakadályozását. Az hogy a szakszervezet már egy éve gördülőnek nevezett sztrájk sorozatot folytat, véleménye egy jottányit sem változott és még csak az elégséges szolgáltatásban sem hajlandó megállapodni a társadalom mobilitási igényével szembe mutat - fűzte hozzá a miniszter. Sőt, ha a szakszervezet úgy folytat sztrájkot, hogy annak kezdési időpontját is eltitkolja, az egyértelműen mások jogainak jelentős sérelmével jár - mondta Molnár Csaba.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?