Gazsó L. Ferencet választották az MTI új vezérigazgatójának
Gazsó L. Ferencet, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) tartalom-előállításért felelős vezérigazgató-helyettesét választotta egyhangúlag a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma az MTI új vezérigazgatójának szerdán, november 14-ei hatállyal - tájékoztatta Balogh László, a testület elnöke az MTI-t.
A kuratóriumnak azért kellett új vezérigazgatót választania, mert Galambos István, az MTI vezérigazgatója az MTVA nemzetközi és társadalmi kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyetteseként folytatja pályafutását.
Gazsó L. Ferenc 1976 óta újságíró. Dolgozott a Magyar Távirati Irodánál, a Magyar Ifjúságnál, a Magyar Hírlapnál és a Képes 7-nél munkatársként, majd 1992 és 1995 között a Mai Nap főszerkesztője és a Mai Nap Kiadó Rt. vezérigazgatója volt.
1996 és 1998, illetve 2006 és 2008 között a Magyar Hírlap főszerkesztője volt. 1999-2004-ben az Üzleti 7 főszerkesztőjeként, 2005-2006-ban a Magyar Televízió archívumának igazgatójaként tevékenykedett. 2010 decemberében a Magyar Rádió Kossuth adójának intendánsa lett, 2011 tavaszától ezzel párhuzamosan az MTVA közéleti főszerkesztőjeként is dolgozott. 2011 év vége óta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) tartalom-előállításért felelős vezérigazgató-helyettese.
- 2026.02.19Tudásmegosztó közösségek szerepe a digitális korban A konferencián a tudásmegosztó tanulóközösségek kialakításának és működtetésének gyakorlati kérdéseivel foglalkozunk. Az üzleti szférában és a felnőttoktatás területén alkalmazott gyakorlati tapasztalatokon keresztül, valamint a kapcsolódó kutatási eredmények tükrében vizsgáljuk, hogy a szervezetekben, szervezetek közötti és szervezeteken átívelő szakmai közösségekben a tudásmegosztás hogyan működik, milyen átalakuláson esik át a digitális transzformáció hatására.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Március 1-től Fumito Szakai a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatója - közölte a társaság szerdán az MTI-vel. Teljes cikk
A Trans-Sped megerősíti felsővezetői struktúráját. A jelenlegi önálló ügyvezető, Fülöp Szabolcs mellé társ-ügyvezetőként Bátki Sándort... Teljes cikk
Berkó Gábor a Procter & Gamble-től érkezett a vállalathoz. Teljes cikk
- Új ügyvezető kinevezésével erősít a Trans-Sped 2 hete
- Új magyarországi ügyvezető igazgató a Mondelēz International élén 2 hete
- Inkább e-sportoló legyen a gyerek, mint tanár? A szülők szerint ez lehet a jövő egyik karrierútja 2 hete
- Vezetőváltás a Rába Nyrt.-ben 3 hete
- Csak minden tizedik vállalat nyer az AI-val – mégsem mindegy, ki hol tart 4 hete
- Új vezetőt nevezett ki a világ egyik legnagyobb ingatlancége 4 hete
- A legmagasabbra jutó magyar üzleti vezető: íme Kapitány István karrierje 4 hete
- Új vezérigazgató a Continental Dohányipari Zrt.-nél 1 hónapja
- Új HR vezető az Arvalnál 1 hónapja
- Vezetőváltás a kecskeméti Mercedes élén 1 hónapja
- Váltás a Prohuman élén, ő az új vezérigazgató 1 hónapja


Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig