Generali-vezér lett az Európai Biztosítók Szövetségének elnöke
Az olaszországi Generali Csoport ügyvezető igazgatóját, Sergio Balbinot-t választották az Európai Biztosítók és Viszontbiztosítók Szövetsége (CEA) elnökének a szervezet szerdai közgyűlésén. Az új elnök megbízatása három évre szól, derül ki a cég sajtóközleményéből.
Tommy Persson leköszönő elnök - Svédország legnagyobb nem-életbiztosítójának, a Lansförsakringar AB senior tanácsadója - három éves elnökségét méltatva Balbinot megjegyezte: "Jelentős, a szektort alapjaiban érintő szabályozási változások várhatóak a közeljövőben, ezért is különösen fontos, hogy az európai biztosítók egy közös, jól hallható hangon szólaljanak meg. Tommy Persson áldozatos munkájának köszönhetően egyértelműen a CEA jelenti ma ezt az erős, megkerülhetetlen szervezetet a biztosítók világában."
"Örömömre szolgál, hogy egy olyan tehetséges és tapasztalt vezetőnek adhatom át a szervezet irányítását, mint amilyen Sergio. Ő már alelnökként is bizonyította elkötelezettségét a CEA iránt, és meggyőződésem, hogy vezetésével csak még erősebb lesz a szervezet" - tette hozzá Persson.
Sergio Balbinot az olaszországi Generali Csoport ügyvezető igazgatója. 1983-ban csatlakozott a cégcsoporthoz, amelyen belül számos vállalatnál tevékenykedett Olaszországban és külföldön egyaránt. 1996-ban tért vissza a Generali trieszti központjába, ahol 1998-ban vezérigazgató-helyettesnek, majd 2000-ben vezérigazgatónak nevezték ki. 2002 áprilisa óta ügyvezető igazgatóként felel a Generali nemzetközi biztosítási üzletágáért, a szervezet olaszországi és külföldi technikai és aktuáriusi tevékenységéért, valamint a kutatás-fejlesztésért egyaránt. Sergio Balbinot egyben a magyarországi Generalit is tulajdonló Generali PPF Holding igazgatósági elnöke, és a Generali Csoport közép-kelet-európai tevékenységéért is felelős - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
2026. április 1-jétől Bobor Roland veszi át a Nestlé szerencsi és diósgyőri gyárainak vezetését. Az immár 15 éve a Nestlénél dolgozó, számos... Teljes cikk
A szakembert határozatlan időtartamra nevezték ki vezérigazgatónak. Teljes cikk
Személyi változás történt a Shopfully magyarországi vezetésében: Zsatkulák István, a vállalat hazai ügyvezetője távozik pozíciójából, és a... Teljes cikk
- Új igazgató a Nestlé szerencsi és diósgyőri gyáránál 2 hete
- Új vezérigazgató a Glosternél 2 hete
- Borúlátóak a cégek, mégis AI-ba fektetnek - mutatja egy friss felmérés 2 hete
- Vezetőváltás a Shopfully Magyarország élén 3 hete
- NGM-államtitkár: a több mint 10 fős cégek húzzák a kkv-szektort 4 hete
- Rekordot döntött a személyi kölcsön, összeomlóban a munkáshitel? 1 hónapja
- Kapitány István: vége az összeszerelő üzemek korszakának – 2 500 milliárd forint sorsa a tét 1 hónapja
- Új vezérigazgató irányítja a Graboplast növekedését 1 hónapja
- Új vezető az Indotek Investments Alapkezelő Zrt.-nél 1 hónapja
- Hét év után távozik a Rossmann országos ügyvezető igazgatója 1 hónapja
- Új országigazgató a JYSK Magyarország élén 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?