Giró-Szász: Mindenkinek fizeti az állam a felsőfokú tanulmányait
A kormányzat felsőoktatási koncepciójának lényege, hogy az állam mindenkinek kifizeti felsőfokú tanulmányait: valakinek ösztöndíj, valakinek Diákhitel 2 formájában - mondta Giró-Szász András kormányszóvivő az MTI-nek.
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke, Nagy Dávid csütörtökön jelentette be, hogy népszavazást kezdeményeznek a minőségi, európai színvonalú és tandíjmentes magyar felsőoktatásért.
A kormányszóvivő az MTI-nek reagálva azt mondta, a hallgatói önkormányzat állításaival szemben a kabinet jelenlegi felsőoktatási koncepciójának az a lényege, hogy a korábbiakkal szemben mindenkinek elérhetővé teszi a felsőfokú tanulmányok elvégzését, aki átlépi a bekerüléshez szükséges ponthatárt.
Korábban, ha valaki nem volt állami ösztöndíjas, ezt csak akkor tehette meg, ha rendelkezett a finanszírozáshoz szükséges anyagi feltételekkel - közölte Giró-Szász András, hangsúlyozva, hogy a jelenlegi rendszerben az állam mindenkinek kifizeti felsőoktatási tanulmányait: valakinek hallgatói ösztöndíj formájában, valakinek pedig a Diákhitel 2 finanszírozásában. Az utóbbit igénybe vevők esetében pedig ha az államnál helyezkednek el, az állam kiváltja őket a hitelükből, ha pedig a piacon vállalnak munkát, akkor adókedvezménnyel ösztönzi a cégeket arra, hogy vállalják át e terheket - magyarázta.
A szóvivő szavai szerint az állam felsőoktatási koncepciója lehetővé teszi, hogy - ellentétben a korábbiakkal, amikor 50-60 ezer diák tanulhatott egyetemeken, főiskolákon - felülről lényegében teljesen nyitott legyen a felsőoktatás, és akár 100-120 ezer diák is részt vehessen benne, "hiszen mindenkinek finanszírozza az állam a felsőoktatási képzését".

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek