Göncz Kinga sajnálkozott a külügyminisztériumi elbocsátások miatt
Sajnálkozásának adott hangot kedden Göncz Kinga a magyar külügyminisztériumi elbocsátások miatt.
"Sajnálom, hogy a külügyminisztériumban végrehajtott újabb elbocsátási hullámmal ismét tapasztalt, hosszú évek, évtizedek óta a tárca állományában lévő diplomaták kerülnek az utcára. Olyanok, akiknek a tudására, a szakértelmére, a kapcsolatrendszerére ma, amikor Magyarország az EU Tanácsának az élén egyébként is a nemzetközi figyelem középpontjában áll, nagyobb szükség lenne, mint valaha" - nyilatkozott az MTI-nek a szocialista európai parlamenti (EP-) képviselő, volt külügyminiszter.
"Sajnos nem ez az első megmagyarázhatatlan személyzeti döntése a külügyminisztérium vezetésének" - mondta. Szerinte a költséghatékonyságot "nem a vezető beosztásokban itthon és külföldön egyaránt többszörösen bizonyított diplomaták indoklás nélküli elbocsátása szolgálja". Hangsúlyozta, hogy "takarékoskodni nem a tehetséggel, a szakértelemmel és a köztisztviselői lojalitással kell".
"A sikeres külpolitika ezekre az erényekre támaszkodik, nem befolyásolják pártszempontok vagy revánsvágy" - jelentette ki Göncz Kinga.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?