kapubanner for mobile

Gondot okoz az alacsony képzési ár a BME mesterszakán

A január elsején életbe lépett új felsőoktatási törvény keretszámokra és költségtérítésekre vonatkozó passzusai szerint a Műegyetemen eddig 610 ezer forintért végezhető MBA mesterképzés díját csökkenteni kellett a szakra vonatkozó maximális 400 ezer forintra, ami sajátos helyzetet teremtett.

images

"Egy-egy szak speciális esete, így az MBA szakoké is, bizonyára elkerülte a jogszabályalkotó figyelmét" - nyilatkozott a kérdésben Dr. Andor György a BME rektorhelyettese, egyben a szak egyik vezetője. "A korábbi magasabb ár számos olyan különleges szolgáltatás költségeit is takarta, így a kiemelt magyar és esetenként külföldi oktatói gárdát, a teljes tananyagellátást, az előadások videofelvételeit, a hétvégi oktatást és a sok más tekintetben is exkluzív oktatási feltételeket. Mivel a színvonalból nem kívánunk engedni, így a következő évfolyamnál csekély változtatások mellett próbálunk meg kijönni a drasztikusan lecsökkent díjakból. Reméljük, hogy a szabályok változása, illetve a hallgatói létszám emelkedése távlatilag megoldást ad majd." Úgy tűnik tehát, hogy a 2012 szeptemberében felvételt nyerő hallgatók e jogszabályi baki eredményeképpen igen szerencsés helyzetbe kerülnek majd.

A sokszor sajátos helyzetű részidős szakok problémájára Dr. Bódis József a Magyar Rektori Konferencia elnöke is felhívta már a figyelmet. Érdekes módon ezen képzéseknél az önköltségi díjsávok alsó és felső határai is problémásak lehetnek. Ez a képzési forma, tekintve a fele, harmada annyi kontaktórát, alacsonyabb költségű is lehet, de magasabb is. "Az oktatás időszükségletének rövidítése kifejezetten emelheti is a költségeket, hiszen ehhez sokkal színvonalasabb tananyagellátás is kapcsolódhat, de intenzívebb oktatás, több konzultáció, drágább oktatástechnika és magasabb színvonalú adminisztrációs kiszolgálás is."

edupress.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek