Gyalog a munkába és nincs cukorbetegség
A legfrissebb vizsgálati eredmények szerint 40 százalékkal kisebb az esélyük a cukorbetegség kialakulására azoknak az embereknek, akik reggelente gyalog mennek munkába, írja a Házipatika.
Az Imperial College London és a University College London tudósai a különböző egészségügyi mutatókat vizsgálták meg annak függvényében, hogy ki hogyan jár dolgozni. Az Egyesült Királyságban 20 ezer önkéntes részvételével készült felmérés eredményei szerint a biciklivel, gyalog és tömegközlekedéssel közlekedőket sokkal kevésbé fenyegeti a túlsúly, mint az autóval vagy taxival munkába járókat. A munkába gyalog járók esetében például a magas vérnyomás kialakulási esélye 17 százalékkal kisebb azokhoz képest, akik autóval közlednek. A biciklisták cukorbetegségre való esélye a megfigyelések szerint közel a fele az autósokénak.
A személyszállító járművekkel munkába közlekedő dolgozó felnőttek 19 százaléka túlsúlyos, ami számottevően több mint a gyaloglók esetében látható 15, vagy a bicikliseknél kimutatott 13 százalék. A magas vérnyomás, a cukorbetegség és a túlsúly, a szív- és érrendszeri megbetegedések szempontjából a három fő rizikófaktort jelentik, ami az Egyesült Királyságban (és Magyarországon is) az egyik vezető halálok.
Házipatika
A személyszállító járművekkel munkába közlekedő dolgozó felnőttek 19 százaléka túlsúlyos, ami számottevően több mint a gyaloglók esetében látható 15, vagy a bicikliseknél kimutatott 13 százalék. A magas vérnyomás, a cukorbetegség és a túlsúly, a szív- és érrendszeri megbetegedések szempontjából a három fő rizikófaktort jelentik, ami az Egyesült Királyságban (és Magyarországon is) az egyik vezető halálok.
Házipatika
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?