Gyorsan nő a munkanélküliség Svédországban
Több mint 150 ezerrel volt népesebb a munkanélküliek serege idén májusban Svédországban, mint egy évvel előtte, elérte a 446 ezret, a munkanélküliség pedig a 9 százalékot.
Áprilisban az arány 8,3 százalékon, egy évvel korábban 5,9 százalékon volt. Az új munkanélkülieknek közel fele a feldolgozó-, a bánya- és az energiaiparból került ki.
Svédország gazdasága már tavaly a harmadik negyedévben recesszióba került, az idén a GDP 4,2 százalékos csökkenését jósolják. Ezzel együtt a munkanélküliek arányának növekedését: a svéd pénzügyminisztérium szerint jövőre az állástalanok aránya 11 százalék fölé kerül és még 2011-ben is ott lesz.
Svédország gazdasága már tavaly a harmadik negyedévben recesszióba került, az idén a GDP 4,2 százalékos csökkenését jósolják. Ezzel együtt a munkanélküliek arányának növekedését: a svéd pénzügyminisztérium szerint jövőre az állástalanok aránya 11 százalék fölé kerül és még 2011-ben is ott lesz.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?