Gyorsított eljárással kaphatnak brit vízumot a magasan képzett külföldi szakemberek
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA brit belügyminiszter szerint fontos, hogy az Egyesült Királyság az innováció élvonalában maradhasson.
Gyorsított eljárással kaphatnak nagy-britanniai tartózkodási és munkavállalási engedélyt a magasan képzett külföldi szakemberek a brit kormány hétfőn közzétett szabályozási tervezete szerint. A Global Talent nevű terv "csúcsképzettségű tudósokat, kutatókat, matematikusokat" említ azok között, akik a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után e kedvezményes elbírálásban részesülhetnek. A londoni miniszterelnöki hivatal tájékoztatása szerint a programra február 20-tól lehet jelentkezni.
A brit kormány 300 millió fontos (csaknem 120 milliárd forintos), öt évre szóló alapot is létrehozott elsősorban magas szintű matematikai kutatási programok támogatására. A konzervatív párti brit kormány az ausztráliai pontozásos elbíráláshoz hasonló, egységes - vagyis az Európai Unióból és az unión kívüli országokból érkezőkre egyformán érvényes - bevándorlási szabályozást kíván életbe léptetni a brit EU-tagság pénteki megszűnése után kezdődő 11 havi átmeneti időszak lejártával, várhatóan 2021 januárjától.
A tervezett új szabályozás értelmében a bevándorlási kérelmek elbírálása során előnyben részesülnek azok, akik tudnak annyira angolul, hogy nyelvtudásukat munkájukban és mindennapi életvitelükben hasznosítani tudják.
Ugyancsak előnyös elbírálásra számíthatnak, akik a brit üzleti szektor számára elsődleges fontosságú munkát tudnak végezni, és azok is, akik maguk létesítenek olyan üzleti vállalkozásokat, amelyek brit munkavállalókat alkalmaznak és Nagy-Britanniában adóznak A Downing Street által hétfőn ismertetett Global Talent program e szabályozáson belül kínál gyorsított engedélyezési eljárást a magasan képzett tudományos szakértőknek.
Az egyes szakterületeken alkalmazható gyorsított elbírálási eljárásról vázlatosan már Boris Johnson miniszterelnök kormányának új programjában is szó esett. A programban, amelyet II. Erzsébet királynő ismertetett a Konzervatív Párt által nagy fölénnyel megnyert, december 12-én tartott előrehozott parlamenti választás után, az szerepelt, hogy gyorsított eljárással kaphatnak nagy-britanniai tartózkodási és munkavállalási engedélyt a Brexit utáni átmeneti időszak lejártával a külföldi orvosok, a szakképzett kórházi ápolók és más, magas szakképesítésű egészségügyi szakemberek.
Priti Patel belügyminiszter azonban már akkor jelezte, hogy a gyorsított elbírálás lehetősége az egészségügy mellett szinte minden egyéb elméleti és alkalmazott tudományos tevékenységre kiterjedhet. Patel a Global Talent program hétfői ismertetéséhez fűzött nyilatkozatában úgy fogalmazott: a kormány döntő jelentőségű intézkedéseket tesz annak érdekében, hogy a világ legmagasabban képzett szakértői a lehető legnagyobb számban vehessék igénybe a gyorsított vízumelbírálási lehetőséget
A brit belügyminiszter szerint erre azért van szükség, hogy az Egyesült Királyság az innováció élvonalában maradhasson. A hétfőn meghirdetett program hangsúlyozza: nincs felső számszerű korlátja annak, hogy hány külföldi szakember élhet a gyorsított elbírálási lehetőséggel.
MTI

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?