kapubanner for mobile

Gyümölcstermesztésben látnak munkahelyeket

Akár százezer új munkahelyet lát a zöldség-gyümölcs ágazatban a parlament mezőgazdasági bizottságának egyik tagja.

A zöldség-gyümölcs ágazati stratégia megvalósítása akár 100 ezer új munkahelyet teremthetne vidéken a következő időszakban - mondta Farkas Sándor (Fidesz), az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága kertészeti albizottságának elnöke szerdán az MTI-nek a testület ülését megelőzően, ahol tájékoztatót hallgattak meg a stratégiáról.

Rámutatott: ez az első olyan ágazati stratégia, amely kormányzati támogatással, a sokrétű társadalmi egyeztetést követően akár még az idén elfogadható, így az ágazat számára a 2014-2020-as időszak tervezhetővé válik.

A dokumentum megfogalmazza a zöldség-gyümölcs ágazati súlyának növelését, így legfontosabb céljai között szerepel a szántóföldi zöldségtermesztés lehetőségeinek bővítése, a fedett termesztési terület növelése, a zöldségfajták termesztési idejének kiszélesítése, az öntözés feltételeinek javítása és a feldolgozóipar fejlesztése.

Az albizottság vezetője megjegyezte: az ágazati fejlesztések megvalósításához mintegy 250 milliárd forint forrás bevonására volna szükség a következő években. A fejlesztések megvalósításával akár 100 ezer új munkahely létesülhetne vidéken.

Mártonffy Béla, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) elnöke elmondta: az ágazati fejlesztésre azért van szükség, mert a zöldség és gyümölcs termelése az elmúlt két évtizedben több mint egy millió tonnával esett vissza. Mintegy 2,5 millió tonna éves átlagos szintre állt be a magyar zöldség- és gyümölcstermelés, ezzel a mennyiséggel pedig nem lehet kielégíteni a piaci igényeket. Ugyanakkor a zöldség-gyümölcs termékek iránt nagy a kereslet mind Európában, mind a világ többi térségében. Jelezte, hogy a világ kereskedelmében a friss áru iránt növekedett meg a kereslet, a feldolgozott konzervtermékek piaci kereslete azonban visszaesett.

Elmondta: miután ez az ágazat rendkívül munkaerő-igényes, így a vidék eltartó képessége és a piacbővítés szempontjából is szükséges volt az ágazati stratégia megalkotása. A legfontosabb cél, hogy mintegy egy millió tonnával több terméket legyen képes előállítani az ágazat. Megjegyezte: ezen a területen 99 százalékban kis- és közepes vállalkozások működnek.

Kiemelte: fontos cél az is, hogy minőségi javulás történjen a termelési szerkezetben mind az árut, mind a technológiai színvonalat tekintve.

A FruitVeb elnöke úgy vélte: a zöldségtermelés területén már 5-6 év alatt is jelentős lépések tehetők, a gyümölcstermesztés esetében a program végrehajtására mintegy 10 év szükséges.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek