kapubanner for mobile

Gyurcsány: Nagyvonalúbb adórendszer kell

Van remény arra, hogy az energiaárak hosszú távon fenntartható és mindenki számára elfogadható szintjében sikerül egyezségre jutni, ha a fejlett világ fogyasztói a jelentős részben a fejlődő világhoz tartozó energiatermelőkkel közvetlen egyeztetéseket folytatnak - vélte csütörtökön Brüsszelben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.

Az EU-tagországok állam- és kormányfőinek találkozója előtt nyilatkozva bejelentette: magyar javaslatra az európai szocialista pártok és kormányok vezetői - a csúcsértekezlet előtt tartott ülésükön - elfogadták és beépítették saját dokumentumukba azt az elképzelést, hogy kezdjenek közvetlen tárgyalásokat a termelők és a legfontosabb európai energia-felhasználók között.

Az energiafelhasználás ügyét szélesebb, globális keretbe kell helyezni, átfogó programot kell megfogalmazni, amelynek részeként a fejlődő országok számára is ajánlatokat fogalmaznak meg, hogy miként lehetnek formálói a világnak az energiaforrások birtoklásán túl is - fejtette ki Gyurcsány Ferenc. Mint mondta, abban láthatóan a tagállamok többsége egyetért, hogy az energiaárak rövid távú, ciklikus változásába nem szabad adóügyekkel beavatkozni. Most azonban többről van szó, mert az az áremelkedés, amelynek szemtanúi vagyunk, nem egy-két hónapos kilengés. A kormányok egészen biztosan nem maradhatnak tétlenek, ugyanakkor vita van abban, hogy ez pontosan mit jelent - szögezte le a kormányfő.


20 milliárdos beavatkozás jön?



Magyarország is biztos lehet abban, hogy újra kell gondolni a költségvetés bizonyos részeit, és a szociálisan rászorulók számára a korábbiaknál nagyobb és célzott támogatást kell adni - vélte. Ez elsősorban a távfűtéssel fűtőket érinti, akiknek fűtésszámlája helyenként akár a nyugdíjszámla felét is kiteheti. Húsz milliárd forintot is elérhet a költségvetésben, ha Magyarország be kíván avatkozni - tette hozzá.
Gyurcsány Ferenc szerint Magyarországon a következő hetekben kell erre a kérdésre kell válaszolni. Jelezte: az unióban nincs vita azon, hogy ez lehetséges, vita van viszont abban, hogy miből lehet finanszírozni.


A nagyobb adókból?



Az egyik felvetés a nagy energiacégeknek részben a magas energiaárakból származó, megemelkedett profitjának megadóztatása, amellyel szemben Brüsszel is "megengedő" - emlékeztetett, hozzátéve, hogy Magyarországon régebben volt már példa különadóra, például a bankadó.
Ezt Magyarországon a következő hónapokban érdemes felvetni, "amikor az adórendszer megújításáról gondolkodunk"- vélte Gyurcsány Ferenc. Megismételte: fel kell vetni a korábbinál nagyvonalúbb, többeket is talán elérő, de a szociálisan rászorulókat egyértelműen jobban célzó támogatást is.
Egy kérdésre válaszolva azt is kifejtette: van arra mutató jel, hogy nem csak az elmúlt két évben - változatlan kínálat mellett - globálisan 4 százalékkal emelkedett kereslet okozta az egyensúly felbillenését és az áremelkedést, hanem spekulációs beavatkozások is, ezért a spekulációs adóra vonatkozó javaslat uniós megfontolásra érdemes.
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
6,1 millió vezető felkészületlen: ki gondoskodik a mentális jólétről?

Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk

Körömlakkos trükkel szimulálta a munkát a dolgozó – fegyelmi eljárás alá került

Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk

Rendkívüli bejelentés: Magyar Péter a NAV-nak adna új, erős jogköröket

Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk