kapubanner for mobile

Ha szeretne az Adecco vezérigazgatója lenni, itt az alkalom!

Az Adecco 10 000 munkatársa vonult ki az utcára, hogy munkahelyi tapasztalatot kínáljon a világ különböző pontjain élő fiatal tehetségeknek. Az egyik jelölt egy hónapon keresztül az Adecco vezérigazgatójaként próbálhatja ki magát – írja a cég lapunkhoz eljuttatott közleménye.

A világ vezető HR-szolgáltatójaként az Adecco fellépett a fiatalok munkanélkülisége ellen, és beindította az Adecco Way to WorkTM program második ütemét. Április végén több mint 50 országban körülbelül 10 000 Adecco dolgozó, köztük a cégcsoport vezérigazgatója, Patrick De Maeseneire, és a felsővezetői csapat vonult ki az utcára, iskolákat és egyetemeket meglátogatva. Az Adecco csapatok összesen körülbelül 800 kezdeményezés keretében tartottak ingyenes képzéseket és nyílt napokat, világszerte több mint 600 000 álláskeresővel megosztva a tippjeiket és a szakmai pályafutással kapcsolatos tanácsaikat. 2014. május 31-ig a fiatal tehetségek az Adecco Experience elnevezésű kezdeményezésben is részt vehetnek, amelynek keretében körülbelül 100 egyhónapos szakmai tapasztalatra lehet jelentkezni, sőt egy hónapra az Adecco vezérigazgatói posztját is meg lehet pályázni.

A fiatalok munkanélkülisége az egyik legsúlyosabb társadalmi probléma, amely a válság utáni felépüléssel küzdő gazdaságok számára világszerte komoly kihívást jelent. A hivatalos statisztikák rendkívül magas értéket mutatnak, ugyanakkor a nem megfelelő készségek és a vállalatok által már a frissen végzettektől is megkívánt munkatapasztalat hiánya miatt minden évben állások százai maradnak betöltetlenül.

Az Adecco úgy döntött, hogy a fiatalok számára nyújtott tanácsadással, képzésekkel és releváns szakmai tapasztalat kiépítését támogató munkalehetőségekkel tesz azért, hogy segítsen megszakítani az ördögi kört. Az Adecco Experience keretében május 31-ig az álláskeresők meglátogathatják a www.adeccowaytowork.com honlapot, ahol jelentkezhetnek az Adecco néhány fontos ügyfele által, a tartózkodási helyük szerinti országban meghirdetett egyhónapos állások valamelyikére. A gyártástól, a marketingen és a kommunikáción át, a humán erőforrás-gazdálkodásig körülbelül 100 izgalmas állás vár betöltésre. A jelentkezéshez egy 30 másodperces videót kell feltölteni, amelyben a jelentkező arról mesél az Adecconak, hogy miben a legtehetségesebb. A jelentkezések és a videók az Adecco toborzási szakértőihez kerülnek a végső kiválasztási folyamat lefolytatása végett. A sikeres jelöltek július hónapban tölthetik majd be pozíciójukat. Az Adecco fizetést biztosít a fiataloknak, és egyben mindent megtesz azért, hogy az előrehaladásukat szolgáló és a szakmai fejlődésük szempontjából értékes tapasztalathoz jussanak ez idő alatt. A jelentkezési folyamat során a résztvevők egy egyedülálló lehetőséget is megragadhatnak: jelentkezhetnek egy hónapra az Adecco vezérigazgatói posztjára, amikor közvetlenül Patrick De Maeseneire, a cégcsoport vezérigazgatójának védnöksége alatt tevékenykedhetnek. A soha vissza nem térő lehetőség alkalmat ad egy jelölt számára, hogy bizonyítsa rátermettségét, tudását és tehetségét egy rendkívül nagy kihívást jelentő pozícióban.
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szegedi BYD-gyár: külön határátkelési sávot kapnak a külföldről járó dolgozók

Januárban elindult a próbagyártás a szegedi BYD-gyárban – közölte Botka László polgármester. A gyárban már mintegy 960 fő dolgozik, és a... Teljes cikk

Milliárdok érkeznek – 150 munkahely sorsa dőlt el Csöngén

A Binder Ipari Szerkezetépítő Kft. négymilliárd forint értékű beruházást hajt végre Csöngén a kormány támogatásával, aminek nyomán... Teljes cikk

Új korszak jöhet a Debreceni Egyetemen a GE-vel közösen

Színvonalasabb és biztonságosabb lehet a betegellátás a jövőben a Debreceni Egyetem (DE) és a GE HealthCare közötti újabb keretmegállapodásnak... Teljes cikk