Ha tutira akar menni, legyen fizikai munkás!
A legkeresettebb ma Magyarországon a lehető legegyszerűbb foglalkozás: a rakodás. Több mint 6500 ilyen munkás felvételét tervezték a cégek.
Azért lehet ilyen óriási a fluktuáció, mert az érintettek minimálbérért dolgoznak (azaz a nettó keresetük 60 915 forint), és gyakran több műszakban, rendkívül nehéz fizikai munkát kell végezniük. Ha 10 forinttal többet ígér nekik egy másik vállalat, akkor nem mérlegelnek, azonnal átmennek oda dolgozni, hiszen minden fillér számít nekik -– mondta Szekeres Katalin, a Manpower Munkaerő-szervezési Kft. toborzási és marketingvezetője.
A top 10-ben szinte csak szakképzetleneket keresnek
Az NHM felmérésben az első 10 helyen szinte csak olyan foglalkozások szerepelnek, amelyekhez elég a nyolc általános. A második helyen álló "erdészeti foglalkozás" az egyetlen kakukktojás, amelyhez szakképzettség szükséges, háromezer ilyen szakembert kerestek a cégek. A dobogó harmadik fokára a kubikosok kerültek (2817 fő), őket az egyszerű erdészeti, vadászati és halászati dolgozók, majd az építőipari segédmunkások követik (2648 és 1581 fő) -– ezek a feladatok sem igényelnek szakiskolai végzettséget.
Mellettük 1200-nál is több takarító és kisegítő, valamint megközelítőleg ezer ipari segédmunkás felvételét tervezték. A termék-összeszerelők és a mechanikaigép-összeszerelők száma már nem érte el az ezret (788 és 649). A 10. helyre a mezőgazdasági munkások kerültek: 500-nál is több napszámosra volt szüksége a munkaadóknak.
A Manpower munkaerő-piaci előrejelzésében is vizsgálják a szállítmányozás, raktározás szektort. Azt azonban nem mérik, hogy milyen képzettségű embereket keresnek a munkaadók, csak a felvenni vagy elküldeni kívánt dolgozók számára kérdeznek rá (így az nem derül ki a kutatásból, hogy segédmunkásokat vagy osztályvezetőket keresnek-e a cégek). A vizsgálatuk szerint 2012 első negyedévében 5 százalékkal több cég tervezett leépítést, mint munkaerő-felvételt, a második negyedévre viszont sokkal biztatóbbak a kilátások: a szektorban 11 százalékkal több munkaadó tervez létszámbővítést, mint elbocsátást.
Több tízezer álláshoz nem kellett végzettség
Az NMH januári adatai szerint mintegy 10 ezer nem támogatott állást kínáltak a munkaadók, ezek nagy része leginkább ipari, építőipari és szakképzettséget nem igénylő munka volt. A támogatott állások (például közmunka) száma 84 ezer volt -– és ezek nagy részét is szakképzetleneknek kínálták. A munkaügyi központoknál nyilvántartásban lévő álláskeresők körülbelül fele, 326 ezer ember szakképzetlen.
Miért éri meg a cégnek?
A komplexebb feladatok megtanulása idő- és költségigényesebb egy cégnek, a távozó embereket valamivel nehezebb pótolni, ezért fontosabb a megtartásuk. Ahol viszont a dolgozók betanítása rövid ideig tart, ott a cégeknek nem jelent túl nagy anyagi veszteséget, ha elveszíti őket. Könnyen pótolhatók, és az újak is hamar beletanulnak a munkába -– tette hozzá Szekeres Katalin.
Mint arról az FN24 korábban beszámolt: egy új törvény értelmében a szakképzetlen embereket alkalmazó vállalkozások az adókedvezményt kapnak majd 2013. január elsejétől (a 27 százalékos szociális hozzájárulási adó helyett a minimálbér összegéig csak 18 százalékot kell fizetni). A cégek azonban nem "minősíthetik át" a dolgozóikat szakképzetlenné, viszont ha már eleve így alkalmazzák őket, a kedvezmény jár.
Szakképzettséget nem igénylő munkakör az anyagmozgató, a csomagoló, a szállító- és rakodómunkás, a kocsikísérő és a kubikos is. Ezek mellett ide sorolja a Foglalkozások Egységes Osztályozási Rendszere (FEOR) az ipari segédmunkásokat, a napszámosokat, a takarítókat, a háztartási alkalmazottakat, de például a jelmeztárosokat is.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Keddig jelenthetik be munkáltatójuknál az igényüket azok, akik már meglévő hitelükhöz kapcsolódóan használnák fel a januártól elérhető... Teljes cikk
Könnyítést hoz az új év az egyéni vállalkozóknak, még az esztendő elején megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete -... Teljes cikk
A vállalat szerint a helyszínen senki nem jelezte, hogy azonnali orvosi ellátásra lenne szüksége. Teljes cikk
- Customs Specialist 2 hónapja
- Közel félmilliót is kereshet egy parkolóellenőr – ilyen feltételekkel várják az új dolgozókat 2 hónapja
- Ács 3 hónapja
- Plant Manager 3 hónapja
- Hihetetlen, mennyit keresnek a marketingesek Magyarországon - az EU top 3-ban a fizetések 3 hónapja
- "Dolgoznék bárhol, de sehova sem vesznek fel" - miért nem kapják meg milliók a vágyott munkát? 4 hónapja
- Service Delivery Manager 5 hónapja
- Call Center Agent 5 hónapja
- Business Development Manager 5 hónapja
- Inside Sales Representative 5 hónapja
- IT Auditor 5 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa