kapubanner for mobile

Új, jól fizető fejlesztői állások – történelmi videojáték-beruházást jelentett be a kormány

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A jelenlegi beruházásösztönzési rendszer tizenegy évvel ezelőtti megindítása óta most először egy hazai videojáték-fejlesztő cég kutatás-fejlesztési projektjéhez nyújt támogatást a kormány, ami mutatja, hogy a magyarok a megváltozó új világban is sikeresek tudnak lenni - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca tájékoztatása szerint pénteken Budapesten.

A tárcavezető a Neocore Games Development Kft. kutatás-fejlesztési beruházásának bejelentésén arról tájékoztatott, hogy a hazai videojáték-fejlesztő cég 4,5 milliárd forintos projektjét a kormány 1,5 milliárd forinttal támogatja, így segítve több új, magas hozzáadott értékű munkahely létrejöttét a fővárosban.

Beszédében rámutatott, hogy

a nemzetközi szinten abszolút versenyképes vállalat új technológiákat és történetmesélési módszereket hoz el a videojátékokba egy magas minőségű narratív tartalomfejlesztési program keretében, és ennek eredményeképpen megvalósulhat az első tisztán magyar fejlesztésű AAA-kategóriás játék.

Majd hangsúlyozta, hogy ebben az új iparágban a globális verseny még nincsen lefutva, s Magyarország készen áll a nevezésre. "Azt pontosan tudjuk, hogy a speciális iparágak speciális fejlesztési programokat, speciális beruházási és fejlesztési környezetet kívánnak meg. Ezért a kormány kész arra, hogy az iparág szereplőivel, a kreatív iparág vezetőivel együtt olyan jogszabályi-beruházási környezetet dolgozzon ki, amely Magyarországot a filmipart követően a videojátékiparban is globális éllovassá teheti" - mondta.

Új, jól fizető fejlesztői állások – történelmi videojáték-beruházást jelentett be a kormánySzijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Neocore Games Development Kft. kutatás-fejlesztési beruházásának bejelentésén a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2026. február 6-án.  MTI/Bodnár Boglárka

Látjuk, hogy, a humánerőforrás megvan, és erre kell ráépíteni azt a környezetet, amely Magyarországot ebben az új iparágban is sikeressé fogja tenni 

- fűzte hozzá.

Szijjártó Péter ezután érintette az elmúlt másfél évtized egymást követő válságait is, és üdvözölte, hogy mindezen nehézségek ellenére a magyar gazdaság szereplői nagyon komoly bravúrokra voltak képesek.

Erre példaként hozta fel a magyar gazdaság dimenzióváltását, az áttérést a magasabb hozzáadott értékű tevékenységekre, a kutatás-fejlesztésre, a tudásalapú, új generációs iparágakra, amihez a kapcsolódás szorosabbá tételére is szükség volt a felsőoktatással.

"Azt gondolom, hogy vagyunk abban a helyzetben, hogy ne tűnjön irreálisnak, s ne tűnjön nagyképűnek megfogalmazni azt a célkitűzést, hogy Magyarország legyen Európa egyik leginnovatívabb gazdasága" - vélekedett.

Majd tudatta, hogy

tavaly rekordszámú kutatás-fejlesztési beruházásról kötöttek megállapodást. Szavai szerint soha korábban nem volt arra példa, hogy egy év alatt 14 K+F-beruházást támogatott a kormány, amelyek összesen 227 milliárd forint értéket képviseltek és csaknem ezer új munkahelyet teremtettek.

Jakab Zsófia, a kreatívipar fejlesztéséért és ágazati koordinációjáért felelős miniszteri biztos kijelentette, hogy

a kormány kiemelt figyelmet fordít erre az ágazatra, amely az egyik leggyorsabban fejlődő terület, és amelynek az exportképessége is hihetetlen magas.

Fazekas Csilla, Budapest I. kerületének alpolgármestere aláhúzta, hogy a most bejelentette projekt nem csak gazdasági szempontból jelentős, hanem hozzájárul ahhoz is, hogy a belváros valódi otthon legyen, helyben elérhető, vonzó, jól fizető munkahelyekkel. "A kreatív iparban, legyen szó divatról és dizájnról vagy szoftverfejlesztésről, egyre növekvő gazdasági potenciál rejlik világszerte, így Magyarországon is" - fogalmazott.

Inkább e-sportoló legyen a gyerek, mint tanár? A szülők szerint ez lehet a jövő egyik karrierútja

- olvassa el korábbi cikkünket! 

  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek