Hajléktalan falvak - "Gettó" helyett közösség és munka?
20.000 hajléktalan Budapesten, további tízezer országszerte. Ezt a helyzetet szeretnék orvosolni azzal az 500 millió forintos jövő évi programmal, amelyben hajléktalanok részére egyes falvakat ún. "befogadó falvakká" alakítanának át, ahol szállást és munkát is biztosítanának számukra.
A kedvezőtlen hajléktalan-helyzet kezelésére a kormány egy átfogó programot indított, melynek keretében idén 100 millió forintot, a jövő év során pedig ennek ötszörösét fordítják hajléktalan-falvak létrehozására. Mint azt a Népszabadságtól megtudhattuk: a hajléktalanokat azon falvakba fogják kitelepíteni, amelyek lakossága -népszavazás útján- és önkormányzata is egyaránt hozzájárul a programban való részvételhez.
Az ún. "befogadó falu"-ról -hasonlóan Csuhai Józsefnéhez, az Esélyt az Állami Gondoskodásra Szorulóknak Alapítvány elnökéhez- több alapítványi vezető is úgy vélekedik, hogy azoknak elsősorban munkahely-, és közösségteremtő funkciót kell betölteniük, mivel a rászorulóknak elsősorban a társadalmi szocializációra és biztonságérzetre van szükségük.
A kormányprogram ezen kívül szállást és valószínűleg ingyen étkeztetést is biztosítana a résztvevő hajléktalanok számára, az azonban kérdéses, hogy mely falu népessége fogja önkéntesen vállalni a "befogadó falu" címet.
A NOL jelentése nyomán

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?