Hamarosan indul a felvétel a nagykanizsai gyárba
Megkezdődött a próbaüzem az olasz tulajdonú DAB Production Hungary Kft. vízszivattyúkat gyártó nagykanizsai üzemében. Az év végéig várhatóan 51 munkavállalót fognak foglalkoztatni.
A zöldmezős beruházásban készült, önfenntartó energiaellátású gyárra összesen 1,6 milliárd forintot fordít az olasz tulajdonos.
A még csak tucatnyi dolgozót foglalkoztató cégnél a napokban kezdődött a próbaüzem, de még idén 51-re bővítik a létszámot, és év végéig 50 ezer, jövőre már 200 ezer szivattyú gyártását tervezik.
Paolo Mario Menon hangsúlyozta azt is, hogy a teljes gyáregység tervezésekor és építésekor kiemelten kezelték a környezetvédelmi szempontokat, így a gyár energiaellátása önfenntartó lesz. Az épületek fűtését és meleg víz igényét napkollektorokkal és az üzemben keletkező hő visszaforgatásával biztosítják, a tetőablakokat úgy építették be, hogy a legkevesebb mesterséges fényforrásra legyen szükség, az öntözést és a vécék öblítését pedig az összegyűjtött esővízzel oldják meg - részletezte a vezérigazgató.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Bővíti munkavállalói létszámát a közelmúltban megvásárolt makói gyáregységében a fenntartható alumíniumcsomagolásokat világszerte gyártó... Teljes cikk
Az új vezérigazgató érkezése után újabb költségcsökkentési hullám indul a Disney-nél: akár ezer dolgozótól is megválhat a médiavállalat,... Teljes cikk
A múlt héten már komoly fennakadásokat okozó sztrájkok után hétfőn és kedden is folytatódik a munkabeszüntetés a Lufthansa-csoportnál: ezúttal a... Teljes cikk
- Száz új munkahely jön létre Tiszaújvárosban és Kazincbarcikán 3 hete
- Navigálás a viharban: így lett közel 9 milliárdos árbevétele a Pensumnak 3 hete
- 440 új munkahely jön: első külföldi üzemét indítja a török vállalat 1 hónapja
- 9,5 milliárdos beruházás, 250 munkahely – itt épül az új gyár 1 hónapja
- 110 új munkahely jön létre Mezőtúron 1 hónapja
- Ezer új munkahely jön létre Miskolcon 1 hónapja
- Borúlátóak a cégek, mégis AI-ba fektetnek - mutatja egy friss felmérés 1 hónapja
- Tanulmány: Az AI térnyerése a juttatások csökkentéséhez vezet? 2 hónapja
- 50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban 2 hónapja
- Kínai gigaberuházás Tatabányán: 43 milliárd forint, 800 új munkahely 2 hónapja
- 150 új munkahely Napkoron a milliárdos beruházás nyomán 2 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?