Hamis védettségi igazolvánnyal akarták megtartani munkájukat a mentősök - Eljárás indult ellenük
A három férfit védettségi igazolással visszaélve elkövetett hamis közokirat felhasználásával vádolják.
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt három férfival szemben, akik hamis védettségi igazolvánnyal akarták megtartani a munkájukat - olvasható az Ügyészség kedd közleményében. A vádlottak 2021 októberében mentő gépkocsivezetőként, illetve mentőtechnikusként dolgoztak egy Győr-Moson-Sopron vármegyei kisvárosban. Ebben az időben a koronavírus-járvány elleni védekezés részeként az ő munkakörükben dolgozóknak kötelező volt a védőoltás felvétele.
A vádlottak nem szerették volna a védőoltást felvenni, ugyanakkor a munkájukat sem szerették volna elveszíteni. Ezért az egyik vádlott egy ismeretlen személyt felbujtott, aki egy egészségügyi szolgálató rendszerén keresztül olyan, az oltás felvételéről szóló valótlan adatokat töltött fel, mely alapján hamis védettségi igazolványok kerültek kiállításra a vádlottak részére. A terheltek az így megszerzett hamis védettségi igazolványokat bemutatták munkáltatójuknak, ezzel igazolva az oltás felvételét, és ezzel biztosítva, hogy továbbra is dolgozhassanak.
Az ügyészség a férfiakat a védettségi igazolással visszaélve elkövetett hamis közokirat felhasználásával vádolja. Az ügyben a döntést várhatóan a Csornai Járásbíróság fogja meghozni.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?